Erasmus-ügy: vészesen közeleg a határidő, de még mindig csak egyezkednek
Az Európai Bizottság semmi konkrétról nem tudott beszámolni, amikor a magyar kormány haladásáról kérdezték a közalapítványi egyetemek ügyében.
A legértékesebbnek és legsürgetőbbnek tűnő uniós reformokkal is bajban lehet a kormány
Úgy néz ki, sem az igazságszolgáltatásról, sem a közalapítványi egyetemekről szóló kormányzati lépésekkel nem elégedett az Európai Bizottság. A Magyar Orvosi Kamara elleni villámgyors...
Navracsics arra számít, nyárra zárhatják le a vitákat az EU-pénzekről
Májusban már több alapítványi egyetem is kifut a szerződéskötési határidőből. A miniszter új észrevételekre is számít.
Továbbra is pályázhatnak a közalapítványi egyetemek uniós forrásokra
Az Európai Bizottság közleményben pontosította, hogyan kell értelmezni a tavaly decemberi döntést.
Navracsics lemond a miniszterségről, ha miatta nem tudnak megegyezni az Erasmus-pénzekről
Ha az az Európai Bizottság feltétele, a kuratóriumi pozíciójából is kész távozni. A miniszter szerint március végéig kellene megállapodniuk az EU intézményeivel, egyezségre számít.
Erasmus- és Horizont-ügy: májusig el lehet kerülni az uniós forrásvesztést
Ha a kormány időben lép, megúszhatják az uniós pénzvesztést a közalapítványi egyetemek. Navracsics Tibor Brüsszelbe küldött egy levelet a félreértések tisztázására, de a levél olyasmit kér számon,...
Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki pártok a közvagyon alapítványokba szervezése miatt
Az ellenzéki pártszövetség szerint sérti az alaptörvényt a közvagyon kiszervezése.
Amit elloptam, az már az enyém – kormányzati alapítványok az örökkévalóságnak
A közpénzek soha korábban nem tapasztalt mértékű elszívásának az alapítványok váltak Magyarországon a kulcsszereplőivé – írja Ligeti Miklós, a Transparency magyarországi jogi vezetője.
A rektoroknak a minisztériumban mondták meg, mi legyen a kérelmükben
Az állam három nagy tudományegyetemnél, Szegeden, Pécsen és Debrecenben is át akarja nyomni az egyetemi fenntartói rendszer átalakítását. Az érintettek közül sokan színjátéknak tartják, hogy...
Kövess minket Facebookon is!