Erasmus-ügy: vészesen közeleg a határidő, de még mindig csak egyezkednek

2023. június 22. – 14:24

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs semmi konkrét, amiről beszámolhatnék – válaszolta az Európai Bizottság szóvivője az Euronewsnak arra a kérdésre, hogy az utóbbi időben mennyit haladt a magyar kormány az „Erasmus-ügy” megoldásával.

A tagállamok tavaly decemberi döntése óta a 21 „modellváltó” magyar egyetem gyakorlatilag nem kaphat friss uniós forrásokat, mert nem írhatnak velük alá kötelezettségvállalásokat. A miniszterek európai bizottsági javaslatra úgy látták, hogy az alapítványok nem elég átláthatóan működnek, összeférhetetlen módon ülnek bennük politikai döntéshozók, és a kormány nem kezelte a hónapokkal korábban ismertetett bizottsági kifogásokat.

A döntés főleg a Horizont Európa kutatási és az Erasmus csereprogramnál okoz gondot. Előbbinél a közalapítványi egyetemek beszállhatnak a jellemzően többszereplős pályázatokba, de gyakorlatilag úgy, mintha az EU-n kívül lennének. Így csak a kormánytól kaphatnak pénzt, és a magyar költségvetés ötmilliárd forinttal pótolta ki a hiányt. Ezt elvben utólag visszaigényelhetik az EU-tól a közalapítványi egyetemek, de pár hete eurómilliós károkra panaszkodtak, mert már a pályázatokba sem veszik be az ilyen intézményeket.

Az Erasmusnál legkésőbb július közepéig kellene aláírni a következő körös kötelezettségvállalásokat, emlékeztetett csütörtökön Ujvári Balázs bizottsági szóvivő. A párbeszéd folytatódik, hetek óta kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, hogy megoldást találjanak.

„Azt hiszem, jól ismert az álláspontunk arról, hogy mit várunk el” és mit tekintene az uniós testület megoldásnak, de „ezen a ponton nincs semmi konkrét, amiről beszámolhatnék”.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter májusban arról beszélt, hogy kiküldik az Európai Bizottságnak a jogszabály normaszövegét, amellyel orvosolnák az összeférhetetlenségi problémákat. A Portfolio szerint ugyan kiment a szöveg, de hiányoztak belőle bizottsági elvárások.

A határidő közelsége viszont rákényszerítheti az uniós testületet, hogy az eredeti terveivel ellentétben külön kezelje az ügyet a befagyasztott támogatásokért cserébe elvárt többi feltételtől.

Arról, hogy melyek ezek és milyen összegeket tartanak miattuk vissza, ebben a cikkben olvashatnak bővebben.

Ahogy arról korábban írtunk, a kötelezettségvállalási tiltást a tagállami Tanácsnak kell feloldania bizottsági értékelés és javaslat után. Egy forrásunk legalább két hónappal számolt a törvény elfogadásától odáig, hogy a Tanács döntsön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!