Navracsics: Elég hosszú színjáték lenne, ha nem akarnánk az uniós támogatásokat

2023. május 17. – 12:05

Navracsics: Elég hosszú színjáték lenne, ha nem akarnánk az uniós támogatásokat
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tárgyszerű, kölcsönös megértésre törekvő volt Navracsics Tibor találkozója az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának küldöttségével a területfejlesztési miniszter szerint. A háromnapos látogatáson a delegáció az uniós költségvetés védelméről és a jogállamisági feltételességi mechanizmusról szóló ügyekről tájékozódik. A képviselők a „rendes” költségvetésen felüli helyreállítási alap magyarországi működtetésére kialakított folyamatokat és ellenőrzési módját is meg akarják vizsgálni, ezért többek között kormánytagokkal, parlamenti képviselőkkel és civilekkel is találkoznak. (A látogatásról bővebben ebben a cikkben írtunk.)

A területfejlesztési miniszter

„mérsékelten optimista” a várható végkövetkeztetésekről, nem hiszi, hogy a küldötteknek végül túl jó véleményük lenne,

bár hosszútávon talán sikerült támogatót szerezniük, a későbbi nyilatkozatokból majd kiderül, „mennyire adtak hitelt a szavainknak”. Szerinte a delegáció tagjai többször panaszkodtak arra, hogy a közvélemény elfogultsággal vádolja őket, de ő úgy érezte, hogy legalább ennyire elfogultak a kormánnyal szemben és hogy egyes politikusok nem voltak elég felkészültek, nem olvasták el az előre nekik küldött tájékoztatókat.

Navracsics bízik benne, hogy a látogatás nem veszélyes az EU-pénzekre

Ahogy arról részletesen írtunk, a 2021-től elérhető uniós támogatások jelentős részének kifizetését blokkolja egy összetett feltételrendszer. „Nagyon bízom benne”, hogy a mostani látogatás nem veszélyezteti az utalások megkezdését és sok kérdésben sikerült árnyaltabbá tenni a delegáció véleményét. (Az eljárásokban az EP közvetlenül nem vesz részt, de a delegációban az Európai Bizottság is képviselteti magát, amelynek kulcsszerepe van a blokkolás feloldásában és ehhez a feltételek letárgyalásában.) A miniszter szerint

„elég hosszú színjáték lenne”, ha egyes ellenzéki vádaknak megfelelően valóban nem akarnák az uniós támogatásokat, hiszen már több mint egy éve tárgyalnak.

Erasmus- és Horizont-ügy: „Hetek vagy hónapok” vannak hátra

A legsürgetőbb a vagyonkezelő alapítványokról és az ilyen hátterű intézményekről, köztük egyetemekről szóló vita rendezése lenne. A területfejlesztési miniszter szerint ez a szerdai megbeszélésen nem került szóba, de épp egy nappal korábban utazott Brüsszelbe, hogy Johannes Hahn költségvetési biztossal egyeztessen. Megerősítette, hogy jövő héten küldik ki a magyar álláspontot, ami viszont már egy normaszöveg lesz (azaz a jogszabály tervezett szövege, nem csak valamilyen informális ajánlat).

Navracsics Tibor elmondása alapján még többek között arról megy a vita, milyen közigazgatási pozícióval ne lehessen részt venni a kuratóriumokban, de a keddi egyeztetés után bukkant fel, hogy alkalmassági feltételekhez és egy külön eljáráshoz köthetik a kuratóriumi tagok felvételét. Szerdán arról beszélt a miniszter, hogy a nyílt pályázat és a már meglévő tagoktól jövő meghívás között lehet a végső alku, de az „jó kérdés”, hogy ez mennyire új feltétel, az Európai Bizottságnak is „organikusan” fejlődött az álláspontja.

A miniszter elismerte: „időben nem könnyíti meg a helyzetet”, hogy hétfőn lemondott Marija Gabriel, az Európai Bizottság oktatásért felelős bolgár tagja, hogy megpróbáljon a hazájában kormányt alakítani. Helyette egyelőre Margarítisz Szkínász görög biztos kapja a területeit, így vele is külön fel kell venni a kapcsolatot és neki is fel kell vennie a fonalat.

A miniszter szerint „saját farkába harapó kígyóként” egymásra vártak egy darabig az Európai Bizottsággal, végül a kormány küldött egy ajánlatot, és

„hetekben vagy hónapokban” mérhető, hogy lezárják az ügyet.

Információink szerint az Európai Bizottságnál nagyjából két hónappal számolnak, amíg egy elfogadott jogszabálytól eljutnak a tiltás feloldásáig, Johannes Hahn korábban arról beszélt, hogy már május első felében a kész törvénytervezetnél kellene járni. Az Erasmus+ mobilitási programnál júliusban kellene megkötni a következő év közepétől érvényes szerződéseket, a kutatás-fejlesztési Horizont Európánál pedig már most, május közepétől is gyakorlati problémákat okoz a tiltás. Korábban beadott pályázatoknál elkezdenek lejárni a kötelezettségvállalási határidők, így az érintett egyetemek csak az EU-n kívüli intézményekhez hasonlóan „társult” partnerként vehetnek bennük részt uniós támogatás nélkül. A kormány ötmilliárd forintot tett félre egy tucat pályázatra, hogy pótolja a pénzt.

Ahogy azt a Horizont Európáról szóló hosszabb cikkünkben írtuk, elvben menet közben is felvehetnek új támogatottakat a projektekbe, akár úgy is, hogy egy társult partnert „léptetnek elő”, ha a magyar kormány majd nyélbe üti az alkut. Navracsics Tibor valószínűleg erre hivatkozva mondta még kedden a Szabad Európa szerint, hogy az alapítványi egyetemek visszamenőlegesen bekapcsolódhatnak a projektekbe, de arról szerdán sem beszélt, hogy ez az elvi lehetőség mennyire automatikus és hogyan néz ki a gyakorlatban.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknekaz angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!