Koronavírus

Milyen ötödik hullámot okoz az omikron? Dél-Afrikában már látják, Nagy-Britanniában készülnek
Az új koronavírus-változat Dél-Afrikában feleannyi idő alatt rekordmagas fertőzöttszámokat produkált. Bár a fő tünetek inkább az influenzára hasonlítanak, a túl sok fertőzött próbára teheti a...
Hollandiában a járvány alatt fellendült a kannabisz-kereskedelem
Bár a kávézók kiürültek, elvitelre lehet füvet kapni: a hágai üzletek szerint pedig rég keresték fel őket ennyien, mint most.
Karikó Katalin az év egyik hőse a Time magazinnál
Három másik kutatótársával együtt került az újság címlapjára.
Magyarországon is megjelent az omikron variáns
A mutáció egy házaspárt fertőzött meg, akik nem jártak külföldön, így biztosan itthon kapták el a betegséget.
Még nem javasolják a negyedik oltást az izraeli kormányzati egészségügyi szakértők
Azt viszont igen, hogy az omikronnal fertőzöttek kapjanak oltást három hónappal azután, hogy felgyógyultak a betegségből.
Az oltási akcióban átlagosan több mint kétszer annyian kérték az első oltást hetente, mint korábban
Amikor csak regisztráció után lehetett oltatni, egy hét alatt általában 23 ezren kérték az első oltást, az oltási akcióhétben ez a szám átlagosan 55,4 ezerre nőtt.
Dél-Afrika elnöke koronavírusos
Cyril Ramaphosa szerint saját fertőzése figyelmeztetésül szolgál minden dél-afrikainak, hogy oltassák be magukat, és legyenek éberek.
Néhány ábra arról, hány életet menthettek meg az oltások és a lezárások Magyarországon
A negyedik hullám adataiból elég jól lekövethető, hogy a korábbi járványcsúcsok idején több ezer ember életét mentették meg a korlátozó intézkedések.
Két nap alatt megduplázódott az omikron fertőzöttek száma Nagy-Britanniában és Dániában, és...
Nagy-Britanniában és Dániában 1200 fertőzöttet regisztráltak, Szlovákiában hárman vannak karanténban, enyhe tünetekkel.
Már lehet időpontot foglalni az 5-11 évesek oltásához az interneten
Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették.
Kövess minket Facebookon is!