Még nem javasolják a negyedik oltást az izraeli kormányzati egészségügyi szakértők

2021. december 13. – 13:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli egészségügyi minisztérium szakértői egyelőre nem fogják javasolni a miniszternek, hogy bevezessék a negyedik oltás lehetőségét Izraelben – írja a Times of Israel. A koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsadó testület arról is döntött, hogy egyelőre nem csökkentik hatról három hónapra azt az időszakot, amelynek a második és a harmadik emlékeztető oltás között el kell telnie.

Arra azonban javaslatot tettek, hogy az omikronnal fertőzött betegek kapjanak oltást három hónappal azután, hogy felgyógyultak a betegségből. A koronavírussal fertőzötteknek általában tíz napig kell karanténban maradniuk Izraelben, omikronnal fertőzöttek esetében ezt 14 napra emelnék a szakértők.

Vasárnap 15 új omikron variánssal megfertőződött esetet regisztráltak Izraelben, van köztük olyan is, akinél magyarországi utazás után mutatták ki az új mutánst. Ezekkel együtt Izraelben eddig 67 embernél mutatták ki az eddigi legfertőzőbbnek tartott koronavírus-variánst.

A brit miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy már legalább egy halálos áldozata van az omikron variánsnak, amely a deltánál is gyorsabban terjed.

Frissítés: Korábban tévesen állítottuk, hogy a negyedik oltás bevezetését javasolják izraeli egészségügyi szakértők, a hibát javítottuk, és elnézést kérünk érte!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!