Dél-Afrika elnöke koronavírusos

2021. december 13. – 06:01

Másolás

Vágólapra másolva

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnököt enyhe Covid-19-tünetek miatt kezelik, miután vasárnap pozitív lett a tesztje – közölte az elnöki hivatal a CNN szerint.

Ramaphosa vasárnap részt vett, sőt beszédet is mondott egy Fokvárosban tartott, állami gyászszertartáson, ezután kezdte rosszul érezni magát. A dél-afrikai elnök most karanténba vonul, feladatköreit egy hétre David Mabuza alelnök veszi át.

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök beszél FW de Klerk volt dél-afrikai elnök állami gyászszertartásán a fokvárosi Groote Kerk templomban 2021. december 12-én – Fotó: RODGER BOSCH / AFP
Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök beszél FW de Klerk volt dél-afrikai elnök állami gyászszertartásán a fokvárosi Groote Kerk templomban 2021. december 12-én – Fotó: RODGER BOSCH / AFP

„Ramaphosa elnök szerint saját fertőzése figyelmeztetésül szolgál az ország minden lakosának, hogy oltassák be magukat, és legyenek éberek a fertőzéssel szemben. A védőoltás továbbra is a legjobb védelmet jelenti a súlyos betegség és a kórházi kezelés ellen” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Dél-Afrikában, ahol a tudósok azonosították az omikron változatot, nemrég kezdődött a világjárvány negyedik hulláma. A CNN globális oltáskövetése szerint az ország alig több mint 25 százalékát oltották be teljesen, további 5 százalékát pedig részben. Cyril Ramaphosáról azt lehet tudni, hogy a Janssen egydózisú vakcináját kapta meg a klinikai tesztek szakaszában. Az elnök nemrég tért vissza nyugat-afrikai útjáról, a hivatala szerint akkor még negatív lett a Covid-19-tesztje, amikor megérkezett Johannesburgba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!