Emlékeztető oltást javasol a Janssen vakcinájából az Európai Gyógyszerügynökség

2021. december 15. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emlékeztető oltás beadását javasolja a Janssen egydózisú, koronavírus elleni vakcinájából – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség szerdán. Az MTI az uniós gyógyszerügynökség közleménye alapján azt írja: Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) szerint a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat oltóanyaga emlékeztető adagjának beadása legalább két hónappal az első adag után fontolható meg a 18 éveseknél, vagy a náluk idősebbeknél. Közölték azt is, hogy a Janssen-vakcina más oltóanyaggal kombinálva is beadható.

A Janssen emlékeztető adagja az EU-ban engedélyezett mRNS-vakcinák egyikének, a Pfizer/BioNTech vállalatok Comirnaty nevű, vagy a Moderna vállalat Spikevax nevű koronavírus elleni oltóanyaga két adagjának beadása után adható, szintén két hónappal az előző oltást követően. A mellékhatások között trombózis kockázata az emlékeztető oltást követően nem ismert – tették hozzá.

Az Európai Bizottság március közepén adott feltételes forgalomba hozatali engedélyt a Janssen oltóanyagának. A Pfizer/BioNTech, a Moderna, valamint az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina után ez a negyedik oltóanyag, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban. Az oltóanyagban ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene. A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, és nem okoz betegséget.

Magyarországon a Janssen-vakcinát harmadik oltásként is alkalmazzák, a Szputnyik és a Sinopharm után ezt is lehet kérni az oltópontokon, az orosz és a kínai oltások után az uniós utazás kulcsa is ez volt, és többek között Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is Janssen-vakcinát kért harmadiknak a Szputnyik V-re. A mostani vakcinák hatékonyságáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!