Koncert
Eric Clapton hosszú idő után újra Budapesten koncertezik
A legendás gitáros 2026 májusában lép fel az MVM Dome-ban.
Ma már nem szexi a zenekarozás
A Wolf Alice zenekar két tagjával az augusztusban megjelent lemezük mellett arról beszélgettünk, minek köszönhető a szóló előadók térnyerése, és hogy miért nehezebb ma zenésznek lenni, mint tíz éve.
Lola Young lemondta a fellépéseit, miután az egyik koncerten összeesett a színpadon
Az énekesnő eddig is nyíltan beszélt skizoaffektív zavaráról.
A szürreális már nem kifejezés – újabb három Pamkutya-koncertet jelentettek be
Miután márciusban négyszer töltik meg az MVM Dome-ot.
Azahriah ismét európai turnéra indul márciusban
Prágában, Londonban és Amszterdamban is ad majd koncertet az énekes.
Kanada is kitiltotta a Kneecapet, a kormány szerint gyűlöletet és erőszakot népszerűsítenek
Hetekkel kanadai koncertjeik előtt jelentették be a kitiltást, mivel állítólag támogatják a Hamász és a Hezbollah terrorszervezeteket.
A második Pamkutya-koncertre is elkeltek a jegyek, ezért háromszor lépnek fel az MVM Dome-ban
A duó március 15-én lép fel harmadjára, erre szeptember 22-én 14 órától lehet jegyet venni.
Beton.Hofi duplázik az Arénában
Egy nap alatt elkapkodták a jegyek nagy részét, a második koncert március 15-én lesz.
Rappeltek a Vatikánban
Az eseményt vezénylő Pharrell szerint a koncert egy ritka kulturális pillanat volt, amikor a világ megállt, és egyszerre figyelt.
Mogwai: A műfajok dögunalmasak, izgalmasabb, ha valaki letér a megszokott útról
Először lép fel Magyarországon az évtizedek óta meghatározó Mogwai. A skót zenekar tagja, Stuart Braithwaite a filmzenés munkáikról, a saját kiadójukról és fesztiváljukról, illetve Ozzyról is beszélt.









