Virtuális koncertet csinálnak az Illés zenekar legendás fellépéséből

Az Illés együttes úgynevezett virtuális koncertet ad 2027 áprilisában az MVM Dome-ban. A virtuális koncert azt jelenti, hogy a zenekar 2001-es, Népstadionban adott fellépését reprodukálják 3D-ben generált virtuális formában az ABBA Voyage show-jaihoz hasonlóan.

Ezen a koncerten a zenekar klasszikus felállása (Illés Lajos, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János, Pásztory Zoltán) lépett fel, így virtuális formában is ezt a műsort idézik fel – jelentette be egy sajtótájékoztatón a zenekar két élő tagja, Szörényi Levente és Bródy János a Magyar Zene Házában.

Endresz István, a koncert megvalósításáért felelős szakember szerint egyfajta digitális reinkarnációként kell elképzelni a koncertet, a 2001-es fellépés minden körülményét és hangszerét reprodukálják, amihez az ABBA Voyage show-jának technikai megvalósítását veszik alapul. Szerinte a közönség illúziója az lesz a helyszínen, hogy élőben nézik a 2001-es, nagyjából egyórás koncertet.

A tervek szerint az MVM Dome után több helyszínre is elviszik a virtuális koncertet.

Kövess minket Facebookon is!