KKM

Tiborcz István török üzlettársától a Balkánon elköltött milliárdokig terjed a HEPA pénzszórása
Az állami HEPA papíron a magyar exportőrök megsegítésére jött létre, a szervezet működését viszont rendre átszőtték a politikailag jól bekötött üzleti körökhöz vezető szerződések és támogatások.
Szijjártóék még a választás előtti héten is kiosztottak 42 milliárdot egyedi kormánydöntésekkel
A választás előtti négy munkanapban 13 céggel írt alá támogatási szerződést a KKM, jutott a pénzből kínaiaknak, a Mercedesnek és a Hell logisztikai partnerének is.
Állami százmilliók vándoroltak Szijjártó rokonainak cégéhez, amely finn versenypályát vett
Legalább 600 millió forint állami megbízás és támogatás segítette a volt külügyminiszter testvérének és sógorának vállalatát a miniszteri megbízatásának kezdete óta.
Bírósági végrehajtást kezdeményezett a külügy ellen az Átlátszó
A Kúrián is született már ítélet arról, hogy ki kell adnia a külügynek egy utazás költségeit, de ők ezt a határidő lejárta ellenére sem tették meg a lap szerint.
Szijjártó bejelentette: A Mol tengeren szállított kőolajat rendelt az oroszoktól
Az orosz olaj március elejére juthat a horvátországi kikötőbe.
A gödi Samsung főtanácsadójaként dolgozik Szijjártó Péter volt miniszterhelyettese
Szabó László munkakörét több forrásunk lobbistaként írta le.
Másfél milliárddal fogad a kormány arra, hogy nem veri szét a videojáték-piacot a mesterséges...
A kormány egy magyar szoftverfejlesztő vállalat támogatásával magas hozzáadott értékű munkahelyek létesítését reméli, miközben a befektetők épp elbizonytalanodtak az ágazat kilátásaival kapcsolatban.
Több milliárdot osztott szét a magyar kormány Erdélyben, RMDSZ-es politikusok cégeit is támogatták
A támogatásokat a Pro Economica Alapítvány kezeli, az viszont nem mindig egyértelmű, hogy mire fog menni a pénz.
Kövess minket Facebookon is!