Ferenc pápa a Hősök terén egy hamis Istenről beszélt, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon,...
100 ezer ember előtt misézett a katolikus egyházfő Budapesten, az Eucharisztikus Kongresszus zárásán. Helyszíni beszámoló.
A zöld elkötelezettség volt Áder János tanúságtételének fő témája az Eucharisztikus Kongresszuson
Az államfőt életében először visszatapsolták a beszéde után. Az államfő beszédtanárról sztorizott, verset szavalt, volt szó Dalí-képről, valamint a hit és tudomány kapcsolatáról is.
Mi köze az abortuszhoz az oltásnak, és miért támogatja mégis az egyház?
Konteó, hogy magzati sejtek lennének a vakcinákban, de abortusszal összefüggésbe hozható oltást idáig is minden magyar gyerek kapott. Életellenes halottakat használni az életért?
Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák
A Szent István Társulat kiadásában megjelent könyvek egy teljes katolikus tankönyvcsalád első darabjai.
Hol zárt templomokkal, hol maszk nélkül telt idén a húsvétvasárnap
Második alkalommal telik a koronavírus árnyékában a húsvét. Megmutatjuk, hogy ünnepeltek a keresztények a járvány szabályait betartva, vagy éppen azokat mellőzve.
Egyháztörténelem élőben: közös ima Ábrahám városában, a pápa találkozott a nagyajatollahhal
Az iszlám szent városában, keresztényüldözések után hirdet békét Ferenc pápa a világvallások között. A vatikáni nagykövetség első beosztottja Bagdadban egy magyar pap-diplomata, vele beszéltünk a...
Lengyel tüntetések: ez háború
Ez a jelszava a lengyel tiltakozóknak. Fociultrák és papok a traktorosokkal szövetkező feministák ellen: az abortusztiltás után Lengyelországban templomi gerillaharcba ment át a kultúrkampf,...
Kövess minket Facebookon is!