Mi köze az abortuszhoz az oltásnak, és miért támogatja mégis az egyház?

A héten érkezik az első szállítmány az Európai Unióba a Johnson & Johnson Janssen vakcinájából, ami a várakozások szerint nagyot lendíthet a beoltásokon: egydózisú, könnyen tárolható oltóanyagról van szó, amiből az EU 200+200 millió adagot kötött le. A Janssenből Magyarországra is 4,36 millió dózis jut, így fontos szerepe lehet a hazai oltási kampány újabb szakaszában.

Minket is érint ezért, hogy egyes konzervatív keresztény, életvédő szervezetek azzal kampányolnak, hogy a Janssen-vakcina gyártásához abortált magzatok szöveteit használták fel, ezért aki teheti, másik oltóanyagot válasszon. A leginkább gender- és melegügyekben, valamint abortuszellenességben aktív jobboldali platform, a CitizenGo kampányt is indított az „etikus oltóanyagok” témájában. Ebben többek között azt kérik a magyar kormánytól, hogy az oltóanyagok engedélyezése során figyeljen a bioetikai szempontokra, és tegye lehetővé a választást a különböző oltások között.

Valójában nem csak a Janssenről van szó, hiszen egy sor másik oltóanyag fejlesztése vagy tesztelése során szintén használtak abortuszhoz kapcsolódó emberi sejtvonalakat. Ez a Facebookon vagy éppen Eperjes Károly Telexen is szemlézett interjújából már úgy terjed, mintha egyes vakcináknak élő embrió lenne az alapanyaga. Innentől a durvább konteóké a terep: ezek arról szólnak, hogy abortált magzatokat fecskendeznek az emberbe, vagy hogy kifejezetten azért ölnek meg magzatokat, hogy vakcina legyen belőlük.

Valójában ez teljes nonszensz, biológiailag is tökéletesen abszurd, és ilyet valójában az eredeti kritikák sem állítottak.

A tények, nagyon zanzásítva: a koronavírus elleni védőoltások többségének kifejlesztésében valamelyik fázisban valóban használtak magzati eredetű sejtvonalakat, ahogy korábban például a bárányhimlő, a rubeola, a vírusos gyermekbénulás vagy éppen az ebola elleni vakcinákhoz is. Ezek a mesterségesen tenyésztett sejtkultúrák azonban, mint arról Dr. Bálint Bálint László genetikus részletesebben is írt a Mandineren megjelent cikkében, maguk már rég nem tartalmaznak magzati sejteket. A kifejlesztésük során, fél évszázaddal ezelőtt tenyésztették őket magzati szöveten, de a magzatokat nem orvosi kutatások kedvéért abortálták, az abortusz ezektől független volt. A kutatók felhasználták a szöveteket, ahogy más holttesteket is felhasználnak például az orvosegyetemeken, de nem túl távoli analógia a szervtranszplantáció sem.

Tojásból, majomból vagy magzatból lesz?

Az abortuszban magzatgyilkosságot látó bioetikai felfogások szempontjából releváns felvetés, hogy szabad-e bármilyen módon, akár orvosi célok érdekében „hasznosítani” az abortuszokat és az abortált magzatok testét. A választ azonban az abortuszellenes álláspontot vallók számára is nehezíti, hogy a magzati szövetek felhasználása a gyógyászat szempontjából sokat hozott: az életvédelem eszméje így szembekerülhet az élet orvostudományi védelmével, például a járványok megelőzésével.

Az emberi sejtek használata a 20. század közepén fontos előrelépés volt a vakcinafejlesztésben. Addig erre a célra csak állati sejteket használtak – legelőször, a himlő elleni vakcinához, élő borjakat, és később is vagy élő állatokat, vagy állati sejteket, az influenza elleni védőoltáshoz például csirketojásokat. Egyes vírusok – lásd bárányhimlő – számára azonban az állati sejtek nem ideálisak, és az állati szövet más problémákkal is jár: ki kell küszöbölni, hogy nem kívánt kórokozók legyenek jelen. A gyermekbénulás esetében utólag derült ki, hogy a poliovírus szaporítására használt majomsejtek egy SV40 nevű majomvírust is tartalmaztak – szerencsére ez az emberre ártalmatlannak bizonyult.

Az emberi sejtvonalaknak két nagy előnyük van: homogenizáltak, vagyis nagyjából azonos sejteket tartalmaznak, ami sokkal biztosabb, sztenderdizált kísérleteket tesz lehetővé; másrészt a természetesen előforduló többi sejthez képest, melyeknél a sejtosztódás egy idő után a sejtek öregedése miatt a „Hayflick-féle határt” elérve leáll, a kutatásra alkalmas sejtvonalaknál az osztódás örökké tart: a sejtvonalak ennek köszönhetően elvileg folyamatosan fenntarthatók.

Ilyen folyamatosan osztódó emberi sejtvonalból kétféle létezik természetes körülmények között: a daganatsejtek és az őssejtek. A legtöbb, az orvosi kutatásokban, gyógyszerfejlesztésben kulcsfontosságú sejtvonal ezért rákos sejtekből származik. A legismertebb, a HeLa sejtvonal például egy 1951-ben, 31 éves korában méhnyakszájrákban elhunyt baltimore-i fekete nő, Henrietta Lacks rákos szövetéből. Ő meghalt, de a halhatatlanná tett sejtvonala, melyet évtizedek óta szaporítanak tovább a világ különböző laboratóriumaiban, nagy szolgálatot tett a modern orvostudománynak.

Életellenes halottakat használni az életért?

Az orvoskutatók ugyanezt hangsúlyozzák az őssejtekből származó sejtvonalak kapcsán is – az ezek segítségével kifejlesztett oltások egyes becslések 11 millió életet mentettek meg világszerte az elmúlt évtizedekben. Az őssejtalapú sejtvonalak azonban eredetileg abortált magzatokból származnak, őssejteket ugyanis sokáig csak embriókból tudtak kinyerni.

Ez először a hatvanas években történt meg Amerikában, ahol akkor éppen a rubeolajárvány okozott tömegpánikot és 12 millió megbetegedést. A járvány leginkább a várandós anyákra és a főleg a magzataikra volt veszélyes, kb. 20 ezer gyerek született súlyos rendellenességekkel, miután anyjuk a terhesség alatt elkapta a rózsahimlőt. Egy philadelphiai kutatónak, Stanley Plotkinnak 1964-ben egy fertőzött, a várható rendellenességek miatt abortált magzat veséjéből sikerült izolálnia a rubeolavírust.

Ez önmagában is mutatja, hogy az életvédelem kapcsán érdemes több mindent megfontolni: a kutató egy, a kutatásaitól függetlenül abortált magzat szöveteit használta fel a vakcinához, és ezzel több százezer későbbi magzatot óvott meg a súlyos károsodástól. (Plotkin egyébként már 87 éves, de szaktanácsadóként ma is aktívan részt vesz a koronavírus elleni amerikai védekezési stratégiában.) A Plotkin-féle oltóanyagot azóta is használják, ez van benne a magyarországi kötelező MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola elleni), 15 hónapos korban beadott védőoltásban is.

Az abortusszal kapcsolatba hozható vakcinák tehát nem újdonságok, idáig is minden magyar gyerek kapott ilyeneket.

A rubeolán kívül egy sor másik védőoltást is magzati eredetű sejtvonalakon fejlesztettek: vagy a Plotkin-féle 1962-es veseszöveten (ennek WI-38 a hivatalos neve), vagy egy, MRC-5 néven ismert 1970-es angliai tüdőszöveten. Ilyen a rubeola mellett a hepatitis A, a bárányhimlő, az övsömör, az adenovírus két típusa és a veszettség elleni vakcina is, vagyis az érintett koronavírus elleni oltások ebből a szempontból nem jelentenek újdonságot. Még egyszer: az oltóanyagok ezekben az esetekben sem tartalmaznak magzati sejteket, nem is azokon fejlesztették őket, hanem olyan sejttenyészeteken, amelyeknek az 50-60 évvel ezelőtti eredetije származik a kutatásoktól függetlenül abortált magzatoktól.

Vakcinák lelki tükre

Az abortuszhoz távolról kapcsolódó védőoltások kritikája elsősorban az amerikai katolikus egyház konzervatívabb felén erős. Katolikus szervezetek már korábban is erkölcsi útmutatást kértek, hogy a hívek hogyan viszonyuljanak ezekhez a védőoltásokhoz, de a kérdés a koronavírus miatt az elmúlt egy évben vált többeknek akuttá. Az amerikai életvédő szervezet, a Charlotte Lozier Intézet adatbázist hozott létre az egyes vakcinatípusok osztályozására abortuszszempontból: különbséget tesznek a „teljesen abortuszmentes” oltások, a vakcinateszteken magzati sejtvonalakat is használó oltóanyagok és a vakcinafejlesztésben is ilyeneket alkalmazó oltások között – az utóbbiakat tekintik a legproblematikusabbnak. Kimutatásuk szerint ilyen az AstraZeneca, a Szputnyik és a Janssen, míg a Pfizer és a Moderna a köztes kategóriába tartozik, mert a gyártásban, fejlesztésben ugyan nem használtak emberi sejtvonalakat, de a tesztelésnél igen. A már piacon lévők közül a kínai Sinopharm az egyetlen, amelyik semmilyen módon nem köthető abortuszhoz – hangsúlyozzák.

Az amerikai katolikus egyházon belül egyes püspökségek és érsekségek (például a detroiti és a New Orleans-i) határozottabban felszólaltak a szerintük az abortuszhoz köthető vakcinák, főleg a Janssen ellen. Bár ők sem tiltják el a híveket ezektől, de azt javasolják, inkább másik típust válasszanak. Amerikában, ahol az abortuszkérdés az egyik legélesebb politikai-kulturális választóvonal, van már állam, ahol a világi szabályozásban is megjelent a téma: Michiganben az állami oltási programban minden oltakozót figyelmeztetés fogadja, hogy az oltóanyaguk valamilyen módon kapcsolódott-e abortált magzatok sejtvonalaihoz.

A kérdésről decemberben a Vatikán is hivatalos állásfoglalást tett közzé. Ez összességében nem helyesli az elvetélt magzatból nyert szövetekből származó sejtvonalak kutatását, és „a rosszban való együttműködést” hangsúlyozza. Ezt azonban alapvetően a gyártók, vakcinafejlesztők, állami szabályozók felelősségeként kezeli, az egyes emberektől nem várja el, hogy ne vegyenek igénybe ilyen oltásokat. A Vatikán külön kiemeli, hogy ha nincs más alternatíva, vagy nincs szabad választás, akkor erkölcsileg elfogadható az olyan vakcinák használata is, melyeket elvetélt magzat sejtjeiből fejlesztettek ki. Ferenc pápa egyenesen a hívők kötelességeként beszél arról, hogy – mások védelme érdekében is – oltassák be magukat.

Az egyházi, morálteológiai megközelítés ugyan elvileg ellenzi, hogy az abortuszhoz akár ilyen módon is köze legyen valakinek, a vatikáni álláspont azt hangsúlyozza, hogy ez az oltást kapó ember szempontjából egy nagyon távoli, közvetett és nem szándékos kapcsolat, és hogy „az ilyen vakcinák használata nem jelenti az abortusz akár közvetett legitimációját sem”.

Ezt most inkább ne

A magyar katolikus egyházon belül is hallani olyan véleményt, hogy ez a vatikáni egyrészt-másrészt kicsit dadogósnak hangzik, de úgy gondolják, most nagyon nehéz konkrét iránymutatást adni: úgy sem lehet tenni, mintha az abortusz közömbös lenne az egyház számára, de közben azt sem lehet mondani, hogy ne oltassa be magát a hívő.

Nálunk a katolikus hívek között inkább csak egy szűkebb kisebbség számára vetődik fel etikai kérdésként, hogy beoltassák-e magukat. Beszéltünk ugyanakkor olyan katolikus pappal, aki erős hasonlattal érzékeltette, mit jelent számára a magzati sejtvonalak használata, miért fontos szerinte szimbolikusan a kérdés:

„Ne olyan szappannal mosakodjunk, amit Auschwitzban csináltak”

– mondta, de aztán hozzátette, hogy szerinte sem ez a megfelelő idő, amikor ezt nagyon vitatni kell: most a legfontosabb az oltáskampány sikere, ezért inkább azt kell hangsúlyozni, hogy nem az oltások érdekében végeznek abortuszokat, a vakcinák fejlesztéséért nem ölnek meg senkit – fogalmazott.

Az abortuszkérdést a járványhelyzetben ideiglenesen zárójelbe tevő egyházi hozzáállás jelenik meg Roska Péter Mária Rádióban közvetített, sokakhoz eljutó prédikációiban is. Az újpesti plébános morálteológusként a tavaszi időszakban, amikor a vakcinakérdés még inkább elméleti jellegű volt, még arról írt, hogy az abortált magzatok sejtvonalainak felhasználása hozzájárul a bűnhöz, és a cél nem szentesítheti az eszközt. Mostani prédikációiban ugyanakkor már azt hangsúlyozza, hogy most azzal kell védeni az emberi életet, hogy beoltatjuk magunkat: mint mondja:

„úgy nem lehet védeni az emberi életet, hogy közben mások életét veszélyeztetjük”.