RSS
Több mint három év után hazatérhetnek a külföldön tartózkodó észak-koreaiak, a kereskedelmi repülőjáratok is újraindultak.
Johnson később az ilyen bulikról készült jelentés hatására mondott le, bár nem ismerte el soha, hogy félrevezette volna a parlamentet.
Azt nem tudni, hogy a Covidról van-e szó, de az biztos, hogy a phenjaniak öt napig nem hagyhatják el az otthonukat, és rendszeresen mérniük kell a testhőmérsékletüket.
Kínában szinte példa nélküli az olyan nyílt és erőszakos tiltakozás, mint ami Kantonban történik.
Csütörtökön 157 új fertőzöttet találtak, vasárnapig mindenkit letesztelnek.
Speciális karanténszabályokat hoztak a mindent felzabáló csiga megfékezésére.
Ha valahogy, így érdemes emlékezni a bezártságra: A karantén zóna című magyar szkeccsfilm szórakoztató misztikumot kever a Covid-járvány első évének klausztrofób helyzeteibe.
A város öt kerületének lakosai az otthonukat sem hagyhatják el, amíg be nem fejeződött a tesztelés.
A konzervatív képviselők szavaznak róla, hogy maradhat-e kormányfő. A hivatalos bejelentésben nincs benne, de minden bizonnyal a covid-lezárások idején tartott partik miatt kell szembenéznie most...
Nehéz belegondolni, hogy a karantén idején a születés éppen úgy a hétköznapok része volt, mint a halál. A kórházak ebben az időszakban nem tűntek biztonságos helynek, és ugyan sokan máshogy...