Kitörtek a Covid-karanténból a lakosok a kínai nagyvárosban

2022. november 15. – 17:01

Másolás

Vágólapra másolva

Lebontották a kordonokat és az utcára vonultak a karanténba zárt lakók Kína déli ipari központjában, Kantonban – írja a CNN. A közösségi médiában terjedő videók és képek szerint hétfőn este az emberek a ledöntött korlátokon áttódulva, éljenezve vonultak az utcákra a város Haizhu kerületében, amelyet november 5. óta egyre szigorúbb zárlat alatt próbálnak tartani, mivel ezt tekintik a fertőzés helyi gócpontjának.

Az egyik videón orvosi védőruhába öltözött Covid-munkások láthatók, amint megpróbálnak beszélni az utcára vonult kordonbontókkal. A CNN ugyan sikeresen geolokalizálta a képeket és felvételeket Haizhu kerülethez, de azok valódiságát független forrásból nem erősítették meg. Még nem lehet tudni, hogy hányan vettek részt a tüntetésben, illetve az meddig tartott, mivel az erről szóló bejegyzéseket a cenzorok azonnal törölték a kínai internetről.


A nyilvános tiltakozás – amely rendkívül ritka esemény Kínában, mivel a hatóságok szigorúan ellenőrzik a másként gondolkodókat – újabb jele annak, hogy a kormány szigorú zéró-Covid politikája miatt egyre nagyobb a lakosság dühe és elkeseredettsége.

Kínában országszerte megugrott a fertőzések száma, több városban is járvány tört ki, kedden a hatóságok 17 ezernél több új fertőzöttről számoltak be. Ez 2021 áprilisa óta a legmagasabb szám, és ennek több mint negyedét Kanton városában regisztrálták.

A múlt héten a város három kerületét, köztük Haizhut is zárlat alá helyezték, hogy megfékezzék a vírus terjedését, így számos korlátozást vezettek be a lakosok mozgására és üzleti tevékenységére vonatkozóan is. Majd az elmúlt napokban a „magas kockázatúnak” minősített városrészekre vonatkozólag további intézkedéseket is hoztak.

Az országban egyre többen céloznak arra, hogy mérlegelni kellene a szigorú intézkedések költségeit, a koronavírus-fertőzöttekkel szoros kapcsolatba kerültek kötelező karanténját, a tömeges teszteléseket és lezárásokat, amelyek során az embereket – néha hónapokra – a kerületükbe vagy akár lakásukba zárják.

Pekingben a legfelsőbb vezetők ígéretet tettek, hogy az intézkedéseket a gazdasági és társadalmi érdekekkel egyensúlyba fogják hozni. A hatóságok a múlt héten felülvizsgálták néhány rendelkezést: nagyrészt eltörölték a másodlagos szoros kontaktszemélyek karanténba helyezését, és csökkentették a közeli kontaktszemélyek központi karanténban eltöltendő idejét is. Hétfőn egy sajtótájékoztatón egy Haizhu kerületi tisztviselő elismerte azokat a kritikákat, amelyek szerint a korlátozásokat korábban és egyértelműbben is bejelenthették volna az érintett területeken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!