Jogosítvány

Újabb részletek derültek ki az ingyenes jogosítványszerzésről
Tavasszal lengette be a kormány, hogy az autóvezetéshez szükséges elméleti tananyagot középiskolákban is lehet majd oktatni. Az új szabályozás szeptember 1-jén lép hatályba.
Háromszor állították meg, háromszor volt ittas a simontornyai sofőr, aki sosem szerzett jogosítványt
A 45 éves férfi az első alkalommal olyan autót vezetett, aminek sem érvényes műszakija, sem kötelezője nem volt.
23 év után kapta vissza a jogsiját az olasz autós, sajnos közben 85 éves lett
Most viszont a hatóságoktól 3 millió forintnyi kártérítésre is számíthat a per méltánytalan hossza miatt.
Most még szabálysértés, de tervezik, hogy a tanulóvezetők családtaggal is gyakorolhassanak a...
Több ponton megújítanák az autóvezetők oktatását. A nemzetközi példák szerint szabályosabban és biztonságosabban vezet az, aki a hozzátartozójával is gyakorol. Hamarosan jönnek a szimulátorok, és...
Félmilliárd forintot kap idén a Honvédség a középiskolások ingyenes járművezető-képzésére
Kormányhatározatban utasították a pénzügyminisztert a pénz előteremtésére, az összeget jövőre több mint nyolcszázmillióra emelik.
Ingyenjogsi: a honvédségi oktatóautókat már megvették, és zajlik a katonából lett autós oktatók...
Suzuki Vitarákat vásárolt a honvédség, és huszonhat katona könnyített vizsgafeltételek mellett képezheti át magát autós gyakorlati oktatónak. Ősztől ingyen szerezhetnek jogosítványt a...
Felgyorsítják a pótkocsis teherautókhoz szükséges jogosítvány megszerzését
Ezután egyszerre lehet C és E kategóriákból vizsgázni, így az új sofőrök elvileg munkát is könnyebben találnak majd.
Soha nem volt jogsija, rendőrrel karambolozott egy férfi Öreglaknál, vádat emeltek ellene
A vele utazó gyerek olyan sérüléseket szerzett a balesetben, amik maradandó fogyatékosságot okoztak.
Megjelentek a középiskolások ingyenes jogosítványszerzését lehetővé tévő szabályok
Az új szabályok a következő években alapjaiban alakíthatják át a jogosítványszerzés kereteit, nem csak a diákok esetében. Ők akár a honvédségnél is tanulhatnak vezetni, az elméleti képzést pedig...
Kövess minket Facebookon is!