A PiS tömegeket szólított az utcákra Varsóban, a lengyel elnök újra kegyelmet adna az őrizetbe...
A szervezők szerint több százezren, míg a városháza szerint nagyjából 35 ezren vonultak utcára.
Letartóztatták a volt lengyel belügyminisztert és egykori helyettesét
Mariusz Kamińskit és Maciej Wąsikot tavaly hivatali visszaélés miatt két év börtönre ítélték, de korábban kegyelmet kaptak a köztársasági elnöktől.
Már a szavazataiból is látszik, hova kacsintgat a Fidesz az EP-ben
A pártcsaládon kívül ragadt Fidesz már az uniós euroszkeptikusokkal ért leginkább egyet, mióta szakított a jobbközép Európai Néppárttal. A KDNP más pályán mozog, a Jobbiknál meglepő, kikkel...
Komoly csapást jelenthet Orbánéknak uniós ügyekben a lengyel választás eredménye
A fagyosabbá váló viszony ellenére EU-s ügyekben a Fidesz egyik legfontosabb szövetségese volt Kaczyński pártja, amellyel szemben a Donald Tusk vezette ellenzéknek van meg a kormányképes többsége. A...
Politico: Az euroszkeptikusok és a szélsőjobbosok feljöhetnek a 2024-es EP-választáson
A lap elemzése alapján az a frakció erősödhet leginkább, amelyhez Deutsch Tamás szerint csatlakozhat a Fidesz, de még így is többségben maradnak a középpártok.
Közel félmillió ember vett részt a kormányellenes tüntetésen Varsóban
Élükön a volt lengyel miniszterelnökkel, Donald Tuskkal. A tüntetésre napokkal azután került sor, hogy a Duda lengyel elnök aláírt egy orosz befolyást vizsgáló bizottság felállításáról szóló törvényt.
Lengyel kultúrharccá vált a kérdés: mit tudott II. János Pál a pedofil papokról
Egy lengyel dokumentumfilm szerint már krakkói érsekként is tudott a katolikus egyházon belüli pedofil visszaélésekről. Az érintettek évtizedeken keresztül hallgattak az ellenük elkövetett...
Az oroszok és a pénz is békülékenyebbé tették a lengyel kormányt az EU-val
A Fidesz korábbi fő szövetségese, a Jog és Igazságosság keménykedő koalíciós társsal és erős ellenzékkel küszködve próbál egyezségre vergődni az uniós intézményekkel, miközben egyre közelebb a...
Főtanácsnok: Uniós jogot sértenek a lengyel kormány bírósági reformjai
A javaslat után valószínűleg az Európai Bíróságon is bukni fog a lengyel kormány uniós harcainak középpontjában álló törvény, amit épp a napokban próbálnak visszavonni. A vita végső soron a...
Mindennel lőne az EU-ra a lengyel kormány, de magát találhatja el
Hiába tűnt az utóbbi hónapokban békülékenyebbnek az EU-val a lengyel kormány, megint röpködnek a harcias szólamok. A varsói vezetés minden eszköz bevetésével fenyeget, hogy így próbálja megszerezni...
Kövess minket Facebookon is!