Joe Biden

Joe Biden fia bűnösnek vallotta magát az adócsalási ügyében, akár 15 év börtönt is kaphat
Hunter Biden meg akarta kímélni a családját attól, hogy végig kelljen hallgatniuk a tárgyaláson a drogfüggősége alatt történteket.
Biden: Közel a gázai tűzszünet, a felek az alapvető kérdésekben egyetértenek
Az amerikai elnök egy magánprogramja után beszélt újságíróknak a közel-keleti helyzetről és a túszokról.
Kamala Harris: Épp belekezdtünk volna a kirakósozásba, amikor hívott Biden, hogy visszalép
A demokrata politikus elnökjelöltsége első nagyinterjúját adta a CNN-nek, melyben Trump támadásairól és saját politikai irányváltásairól is beszélt.
Ezen múlik igazából az amerikai elnökválasztás
A gazdaság állapota és az átlagemberek jóléte a világ legfontosabb választásánál is döntő tényezők lesznek. Donald Trump és Kamala Harris már elárulta a terveit, de mindketten elég zavaros és drága...
Mark Zuckerberg megbánta, hogy a Biden-kormány nyomására cenzúrázták a Meta tartalmait
A Facebook alapítója szerint többek között a Covidról és Hunter Bidenről szóló posztokat is töröltek a kormányzat nyomására.
Túl fiatal voltam, hogy szenátor legyek, és túl öreg vagyok, hogy elnök maradhassak
Joe Biden búcsújával indult a Demokrata Párt jelölőgyűlése. Az elnök egy hónapja kényszerült visszalépni a jelöltségtől alelnöke, Kamala Harris javára, aki az USA első elnöknője lehet. Hillary...
Joe Biden: Az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet közelebb van, mint valaha
Az amerikai elnök azt mondta, a megállapodás még nem jött létre, de bizakodó a tárgyalások alakulása miatt.
Trump megkapja a Bident védő Secret Service több tagját
Mivel Biden úgyis kevesebbet fog nyilvánosan mutatkozni, hiszen visszalépett az elnökjelöltségtől.
Kriptókból halmozna fel nemzeti tartalékot Trump, és ezt több millió választó imádja
Az idei amerikai elnökválasztás egyik legfontosabb kérdésévé vált a kriptovaluták szabályozása. A kriptolobbi egyre durvább követeléseket fogalmaz meg, Trump pedig szinte mindent megígért nekik, és...
Donald Trump a gazdaságpolitikáról: Kamala Harris őrült, Joe Biden hülye, Tim Walz egy bohóc
A republikánus elnökjelölt gyűlése papíron a gazdaságról szólt, de személyeskedésbe fulladt a csatatér-állammá váló Észak-Karolinában.
Kövess minket Facebookon is!