Járvány

Nyugati vakcinát kínál ügyfeleinek egy kínai állami bank, ha félmillió dollárnál többet kötnek le...
A ritkaságszámba menő nyugati mRNS vakcinákkal csalogatna magához új ügyfeleket egy hongkongi pénzintézet.
Életeket menthet, ha az emberek bíznak egymásban, ez a járvány egyik legfontosabb tanulsága
Minél nagyobb volt egy európai országban a bizalom, annál kevesebben haltak meg, és annál többen oltották be magukat. A G7 Podcast vendége Ságvári Bence.
Romániában járványügyi veszélyhelyzetet hirdetnek, mert olyan sok az influenzás beteg
Korlátozásokat nem vezetnek be, helyette a maszk használatát javasolják a zsúfolt, zárt térben.
Több mint 4000 embert mentett fel a maszkviselés alól egy német orvos a Covid-járvány alatt
Nem kellett volna, most két év és kilenc hónap börtön vár rá emiatt.
Helyettesítheti az emberi érintés jótékony hatását egy háziállat?
Kutatók arról kérdeztek embereket, hogy segít-e a mentális egészségükön, hogy háziállatokkal élnek együtt.
Nem közöl több adatot a koronavírusról Kína
A kőkemény szigor után hirtelen enyhítettek, a számok ezzel együtt ideiglenesen nagyon megnőttek: Kína viszont úgy döntött, inkább nem beszél ezekről a számokról.
Heti járványadatok: 59-en meghaltak, 5170 új fertőzöttet találtak
Az ünnepek alatt nem lesz oltás a kórházi oltópontokon.
Jóval kevésbé lenne sebezhető az élelmiszer-ellátás, ha nem ennénk annyi húst
Nemcsak az orosz–ukrán háború miatt kieső importot tudnánk kompenzálni, de a vízfelhasználást, az üvegházhatású gázkibocsátást is csökkenthetnénk.
Nem reménytelen a születések számának növelése, ha javul a dolgozó nők helyzete
A szülési turizmus megszűnt, de a biztonság és rugalmasság jót tett a gyermekvállalási kedvnek az Egyesült Államokban a járvány alatt.
Járványadatok: 61-en meghaltak, 4098 új fertőzöttet találtak múlt héten
Kórházi ellátásra 770-en szorulnak, lélegeztetőgépre 11 betegnek van szüksége.
Kövess minket Facebookon is!