A kínai állam az állítja, 60 ezer covidos halálesetet regisztráltak egy hónap alatt

2023. január 15. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Közel 60 ezer ember halt meg koronavírusban azóta, hogy Kína decemberben felhagyott a zéró-Covid-stratégia követésével – közölte a CNN beszámolója alapján a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság tisztviselője.

Csiao Ja-huj azt mondta, december 8. és január 12. között 59 938 covidos halálesetet regisztráltak, de közülük csak 5503-an haltak meg közvetlenül a fertőzés miatt kialakult légzőszervi problémák miatt, a többieknek a koronavírus mellett más súlyos betegségük is volt, pl. rák vagy szív- és érrendszeri megbetegedés.

Kína korábban csak azokat a Covid-halálokat regisztrálta, amelyek légzési elégtelenség miatt következtek be. A december 8-át követő hónapban a kínai járványügyi és járványmegelőzési központ csak 37 helyi Covid-megbetegedésből eredő halálesetet jelentett, miközben arról érkeztek hírek, hogy a járvány több városban is túlterhelte a kórházi intenzív osztályokat, és a krematóriumok is alig bírták kapacitással a rengeteg holttestet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egyesült Államok azzal vádolta Kínát, hogy bagatellizálja a járvány súlyosságát, a világ vezető egészségügyi tisztviselői is sürgették Pekinget, hogy osszon meg több adatot. Szombaton a WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz beszélt a kínai egészségügyi miniszterrel, és az ENSZ-szervezet közlése szerint a kínaiak megosztották velük a járóbeteg-ellátás, a kórházi kezelések, a sürgősségi ellátást igénylő betegek és a kórházi halálesetek legfrissebb számait.

A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint a lázklinikák látogatottsága jelenleg csökken a csúcshoz, 2022. december 23-ához képest. Ekkor több mint 2,86 millióan keresték fel őket egy nap alatt, miközben január 12-én már csak 477 ezren. A bizottság szerint a Covid–19-es betegek kórházi kezelése 2023. január 5-én érte el a csúcsot, amikor 1,63 millió ember került kórházba.

A WHO jelenleg elemzi a kapott adatokat, továbbá igényelte az adatok részletesebb, tartományok szerinti bontását. A szervezet emellett arra kérte a kínai kormányt, hogy nyílt hozzáférésű adatbázisokban tegyék közzé a statisztikákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!