Interjú

Sopsits Árpád: Ma nem biztos, hogy egy Petri György nagyon könnyen meg tudna jelenni
Sopsits Árpád rendező volt Veiszer Alinda vendége, aki többek között mesélt az új filmjéről, kötetéről, gyerekkoráról és a bűnről.
Carson Coma: Huszonéves korban egyre nagyobb a tét minden szempontból
Nemrég megjelent a Carson Coma legújabb nagylemeze. A zenekar tagjai az After Podcastben beszéltek megkomolyodásról, politikai töltetű dalokról és persze a gyanús körülmények között lemondott...
Török Gábor: Orbán után is lehetne folytatni az orbánizmust
Annyira kiépült a Fidesz hatalomgyára, hogy más is tudná működtetni, ha Orbán átadná. Egy ember van a NER-ben, aki nem csereszabatos.
Gálvölgyi János: Rá kellett jönnöm, nem olyan természetes, hogy az ember jól van
Interjút adott felépülése után Gálvölgyi János, aki szeretne minél előbb színpadra állni, de ehhez még teljesen vissza kell nyernie a hangját.
Novák Katalin: Én nem a kormány döntéseit magyarázom
Nem cáfolta a 24.hu-nak adott interjúban, hogy a megromlott magyar-lengyel viszony miatt járt először Varsóban. Állítólag mondott már nemet Orbánnak, de titkolja, miben.
Kiss Judit Ágnes: Tanítványomnak egy beszélgetés után jött az emlékbetörés, hogy hét éve...
A pedagógus-íróval Veiszer Alinda beszélgetett műsorában új regényéről, ami a szexuális abúzusról és az elnyomásról szól.
Caramel: Egyszerűen nem tudom felidézni, hogy mikor beszéltünk a valóságról
Molnár Ferenc Caramel azon kevesek egyike, akik valódi karriert tudtak építeni egy tévés tehetségkutató után. Az After Podcastben beszél a zavaró sztereotípiákról, politikáról, a cigányság...
Hiszek egy feljebbvalóban, aki azt kívánja tőlem, hogy én jobb ember legyek
AKC Misi egészen új oldalát mutatja meg a legújabb lemezén. Az ócsai rapper-producerrel az After Podcastben beszélgettünk hitről, trapzenéről és arról, hogy szeretne nyitni egy éttermet.
A Star Wars megvolt, annál nagyobbat nem tudok mondani, szóval inkább dolgoznék a saját ötleteimen
Genndy Tartakovsky a kilencvenes évek vége óta az egyik legmeghatározóbb rajzfilmes. A Samurai Jack, Dexter laboratóriuma vagy a Pindúr Pandúrok után most új rajzfilmmel jelentkezik az HBO-n, és...
Herczeg Zoltán: Havonta százezret költöttem a börtönben, hogy ne dögöljek éhen
Egy hónapja jött ki a börtönből, ahol drogkereskedelem gyanújával ült. Kérdeztük arról is, hogy most is piacra dobná-e a „Kurvák, kokain, kereszténydemokráczia” és az „O1G” pólóit. Interjú.
Kövess minket Facebookon is!