Kiss Judit Ágnes: Tanítványomnak egy beszélgetés után jött az emlékbetörés, hogy hét éve megerőszakolták

2023. június 3. – 07:03

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz év kapcsolatai, tapasztalatai állnak – akár fundamentalista keresztény közösséggel, vagy akár abuzív családokkal –, amögött, hogy meg tudta írni új regényét, mondta Kiss Judit Ágnes író, pedagógus Veiszer Alinda műsorában, amit itt lehet megnézni némi támogatásért cserébe.

Kiss Judit Ágnes neve a napokban azzal került a hírekbe, hogy tudta és beleegyezése nélkül átírták Szó című versét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg- és feladatgyűjteményében: a „meleg” szót „magyarra” cserélte a kiadó. Most új regénye kapcsán beszélgettek Veiszer Alindával.

Mint kiderül, a regénynek Egy nőalak szürke kontúrja a címe, és egy nagyon megrázó történet. Egy lány, nő története, aki egy abuzív családban nő föl, de ez annyira abuzív, hogy bejön a képbe egy nevelőapa, akinek gyakorlatilag az anyuka felkínálja a lány szexuális szolgáltatásait. Aztán ő egy egyházba menekül ez elől a helyzet elől. De aztán az egyházban is megtapasztalja az elnyomást.

„Nem csak olyannal találkoztam, hogy a lányt bántalmazza az apja, hanem olyan is, hogy a tizennyolcnál idősebb fiú jött be, szétkarmolt arccal, és kérdeztem, hogy mi van, bántott a macska? Erre így elsötétül az arc, hogy tanárnő hagyjon békén, és sokkal később mondta el, hogy az anyjának vannak néha ilyen furcsa hangulatváltozásai”, mesélte az író. Más oldalról olyannal is találkozott, hogy egy hétgyerekes anya, amikor a legkisebb gyerek elmúlik 10 éves, akkor föláll és azt mondja, hogy most volt elég a verésből, és otthagyja a férjét.

Kiss Judit Ágnes elmondta, hogy tanárként órán szokott beszélni arról, hogy mi az, ami nem fér bele egy párkapcsolatba:

„Tehát mondjuk a Bánk bán kapcsán megkérdeztem, hogy erőszaknak számít-e, hogy Melinda be volt drogozva, és akkor röhögtek a srácok, hogy höhö nem, miért? És akkor arra ráment az óra, hogy igenis ez miért erőszak. És azt éreztem, hogy ott vannak ezek a nagyon sok szempontból igen tapasztalt 16-17 évesek, és most baromi újat mondtam nekik.”

Kiss Judit Ágnes és Veiszer Alinda – A kép forrása: Veiszer Alinda műsora
Kiss Judit Ágnes és Veiszer Alinda – A kép forrása: Veiszer Alinda műsora

Vagy amikor osztályfőnök volt, tette hozzá az író, szexuális felvilágosításra elhívott egy dúlát (szülés körüli segítőt), aki minderről nagyon felszabadultan mesélt. Az előadás után odament hozzá egy lány, akinek emlékbetörése volt arról,hogy őt hét évvel korábban megerőszakolták. Ilyen amikor a tudattalanba szorítja az áldozat az emléket, és felhozta benne, hogy a témáról nagyon szabadon lehetett beszélni.

A teljes interjúban Kiss Judit Ágnes még sokat beszél családjáról, az átírt verséről, és például még arról is, hogy elakadt a szava, amikor meglátta az első nemzeti konzultáció papírját:

„…a grafikája rémített meg, mert pont úgy nézett ki, mintha egy ötvenes évekbeli olvasókönyvet kereszteztek volna a Jehova Tanúinak valamelyik kiadványával”

– mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!