A nagy Balaton-felvidéki hullámvasutazás, amin feltárul a tó ezer arca
Nyáron strandolni kell a Balatonon, ősszel és tavasszal pedig túrázni fölötte, és a látványában fürödni. Ehhez legjobb a Balaton-felvidéki Kéktúra.
Nógrádban van a kilátóterasz, ahonnan legjobban látni a Tátrát
Kalandos túra a Karancsra, ahonnan visszafelé „a rövidebb út az erdőn át” egy sötét, jeges, tüskés rémálomba vezetett.
Több mint ezren vonultak idén a Kitörés Emléktúrán
A szervezők szerint ez egy megemlékezés, az ellentüntetők szerint neonáci felvonulás.
Fellegbarlang Nógrádban: a kishartyáni Machu Picchu
A Kőlyuk-oldal magasan fekvő üregrendszerét és a hozzá vezető meredek lépcsősort mintha az Inka Birodalomban vésték volna a sziklafalba. Fent először a nagyszerű kilátás vágott mellbe minket, aztán...
Szadánál áll a magyar kilátók bizarr királya
Az elhagyott beton földmérő torony tetején egy terjedelmes, lemezből készült, stilizált Szent Korona ül, az összhatás mellbevágó.
Ne félj a szörnyektől: Budapest három legjobb éjszakai túrája
Téli estéken új dimenziót kap a város és az erdő: a hangok sejtelmesebbek, a fények csillogóbbak. Amúgy meg öt órától már úgyis sötét van.
Az ország egyetlen Kőkonyhája, ahol nagyszerű túrautat főztünk ki
Bazaltorgona? Van! Kilátó? Persze! Várrom? Simán! Zöld fennsík? Hogyne! Borpincék? Az van csak igazán! Körbetúráztuk a mindent is kínáló Somló-hegyet.
Mocsár, patak, Budapest legnagyobb tava: túrák a BKK ajánlásával
A közlekedési cég külön oldalt indított a tömegközlekedéssel jó megközelíthető fővárosi túraútvonalakról.
A Börzsöny legderűsebb gerince, ahol mindig hűvös-szellős az idő
A Kéktúra-szakasz, ahol több a turistaház, mint a település, és egy 15 millió éves kráterperem közelében megtaláljuk Dr. Bubó fáját.
A sárkányvéres forrástól az Iszapoló Medve-tóig: Kéktúrázás napja a Mecsekben
Közel négyezer túrázó járta a Kéktúra útvonalait múlt szombaton, a Kéktúrázás napján. Az egyik 30 fős csapat élén mi is ott csapattuk a Mecsek erdeiben.
Kövess minket Facebookon is!