Halál

Meghalt az a 17 éves gimnazista, akit múlt héten élesztettek újra tanárai
Egy focimeccs előtt kellett újraéleszteni, ami után stabil állapotban került kórházba. De aztán a hétvégén meghalt.
Másik családot értesített a kórház a halálhírről, el is hamvasztották, mire kiderült, hogy nem az...
Édesanyját látogatta volna meg a szolnoki kórházban egy nő, de másik asszonyhoz kísérték, így derült ki, hogy az övé már nem él.
Többször rálőtt a feleségére, majd öngyilkos lett egy gyenesdiási férfi
A férfi először a házában kezdett el lövöldözni, majd az utcán is rálőtt a feleségére, aki súlyosan megsérült, kórházban kezelik.
Meghalt Sediánszky János, a Magyar Rádió legendás újságírója
Jó reggelt, vasárnap! és a Vers mindenkinek szerkesztője 90 éves volt.
Meghalt Bokor Tibor, a Féltelek című szám szerzője
Ő volt az egykori Color együttes énekese. A '70-es években a Color új színfoltot jelentett a magyar zenei világban.
Meghalt Virgil Abloh, az egyik legnagyobb hatású kortárs tervező
Az Off-White megalapítója, a Louis Vuitton férfirészlegének művészeti vezetője 41 éves volt.
Megtalálták a Dunában az eltűnt ELTE-s kutató holttestét
A BRFK azt közölte a 24.hu-val, hogy Klein László, az ELTE Pszichológiai Intézetének munkatársa ügyében bűncselekmény gyanúja nem merült fel.
A WHO európai igazgatója szerint a legvégső esetben kéne a kötelező oltáshoz fordulni, de beszélni...
Hans Kluge szerint ha elmarad a sürgős fellépés, márciusig félmillióan halhatnak meg a régióban. Pedig már a maszkhordás is sokat segítene a helyzeten.
Kövess minket Facebookon is!