Megtalálták a Dunában az eltűnt ELTE-s kutató holttestét

2021. november 22. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Megtalálták Klein Lászlónak, az ELTE Pszichológiai Intézet munkatársának a holttestét. A 24.hu értesülései szerint az eltűntként keresett kutató holttestét a Dunában találták meg, a Kopaszi-gátnál.

A 47 éves kutató még október 28-án tűnt el. Elhagyta a budapesti munkahelyét, és egészen idáig semmit sem lehetett tudni a hollétéről. Most a BRFK azt közölte:

nem merült fel bűncselekmény gyanúja, és a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Klein László a Litera posztja szerint alapító szerkesztője volt az Irodalom Visszavágnak, és több írása megjelent a Terasz kulturális magazinban, az Irodalmi Jelenben, a Prae.hu-n, a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás című szakfolyóiratban, valamint a Metal Hammer Hungarica zenei újságban. Az ELTE kutatójaként fő területe a posztszubkulturális média, azaz a fanzine-ok és a szamizdatok kialakulása volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!