2,8 millió maszk gyártását ígérték a sátoraljaújhelyi börtönben, 4600 lett belőle
Áprilisban még azt mondták, hogy a sátoraljaújhelyi börtönben működő kínai gépsorral több millió maszkot készítenek majd. Nem így történt.
Hadházy: '56-ban az ólomgolyó volt az egészségügyi kockázat, idén a koronavírus
Hadházy Ákos és Szél Bernadett a közmédia épülete előtt tartott tüntetése rendőri intézkedéssel kezdődött, de felmerült az ellenzéki összefogás hiánya és Hadházy beszólt az egyik tudósítónak. Csak a...
Szél: Ahol a közmédia nem szabad, ott nincs sajtószabadság
Az ellenzéki pártok nélkül rendeztek autós tüntetést a közmédia központi épületénél.
Nem vesznek részt Hadházyék tévészékházas blokádjában az ellenzéki pártok
Október 23-án inkább az SZFE-sek ügyét helyezik előtérbe.
Visszautasítják az ellenzéki pártok Hadházy kijelentését
A képviselő a vasárnapi választás után korrupcióval vádolta az ellenzéki pártok közös jelöltjét, és azt állította, hogy a kampány során feltárt információiról tájékoztatta a pártelnököket.
Hadházy: Nem akartam a kampányhajrában beszélni Bíró László korrupciógyanús ügyéről
A Telexnek azt mondta, nem arról van szó, hogy megtudott valamit, amit más nem tudott, először ő is a kormánymédiából értesült az ügyről.
Hadházy tudomást szerzett a szerencsi ellenzéki jelölt korrupciós ügyéről, de a nyilvánosság előtt...
A független képviselő saját bevallása szerint azzal segítette Bíró Lászlót, hogy nem beszélt róla.
Vizsgálják a mozgássérültek helyére parkoló rendőr ügyét
A Hadházy Ákos által posztolt szekszárdi esetet a rendőrség vizsgálja
Kövess minket Facebookon is!