Gyermekorvos

Letartóztatták a diósjenői gyerekorvost, aki a gyanú szerint pénzért cserébe nem adott be kötelező...
A Balassagyarmati Törvényszék közleménye szerint a férfi oltástagadói körökben ismert. A gyanú szerint meghamisította az oltásokról szóló dokumentumokat is.
Közel egymillió ember lakhelyén nincs háziorvos, 1,2 millióén pedig nincs házi gyermekorvos
Mind a felnőtt háziorvosi, mind a házi gyermekorvosi szolgálatok 13 százaléka tartósan betöltetlen, ráadásul ezek az amúgy is rosszabb egészségi állapotú, szegényebb régiókban vannak. Még nagyobb...
Öt forintért adná el praxisát egy gyerekorvos, de még így sem talál vevőt
A probléma nem egyedi, gyakorlatilag senki nem talál utódot maga helyett.
Összekötnék az EESZT-t a KRÉTA-val, még több adminisztrációs teher hárulhat a gyerekorvosokra
Az igazolást a jövőben az orvosnak az EESZT-n keresztül továbbítania kellene majd a gyerek oktatási intézményének is.
Két gyermekorvos is felmondott Sárváron
Egy doktornő pedig nyugdíjba megy január végén. Az egyik praxist sikerült betölteni.
„Elfáradtam” – mondta a falusi háziorvos fél éve, azóta se jelentkezett senki a helyére
Majdnem egy időben hagyja ott a praxisát a felnőtt háziorvos és a gyermekorvos öt szigetközi településen Győr mellett. A falvak lakást, benzint, telefont és internetet is kínálnak az utódnak, mégse...
Lényegesen csökkent a háziorvosi körzetek többségének bevétele az új indikátorrendszer bevezetése...
A háziorvosok szerint a rendszer több ponton következetlen. Van olyan praxis, aminek több mint százezer forinttal csökkent a bevétele.
Két éven át csak papíron adta be a kötelező oltásokat az agárdi fényevő család ügyében is vádlott...
A másodfokon már elítélt doktornő büntetőügye most harmadfokú eljárásban folytatódik.
Kövess minket Facebookon is!