Csak a háziorvosok egyharmada kötött ügyeleti szerződést Szabolcsban, Győr-Moson-Sopronban és Hajdú-Biharban

2023. március 22. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

A március elején elindult új háziorvosi ügyeleti rendszerre a háziorvosok és házi gyermekorvosok egyharmada kötött csak szerződést az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) – derül ki az OMSZ-nek a Telex kérdéseire adott válaszából. Arról kérdeztük az OMSZ-t, hogyan halad a szerződéskötés háziorvosokkal.

Győrfi Pál leveléből az derült ki, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregben 45 háziorvossal és tíz gyerekorvossal, Hajdú-Biharban 66 háziorvossal és 44 gyermek háziorvossal, Győr-Moson-Sopronban 62 háziorvossal és 20 gyerekorvossal kötöttek szerződést. „Az áprilisban csatlakozó Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 2023. március 20-ig 6 orvossal kötöttük meg a szerződést, több mint 50 szerződéskötés folyamatban van” – olvasható a levélben.

„Bízunk benne, hogy az eddig távol maradt háziorvosok (az érintett vármegyék háziorvosi létszámának mintegy kétharmada) is be fognak kapcsolódni az ellátásba annak érdekében, hogy az ügyeleti rendszer a jövőben is zavartalanul működhessen és minden beteg a számára legmegfelelőbb ügyeleti ellátásban részesüljön” – írta az OMSZ kommunikációs vezetője.

A KSH legutóbbi, 2021-es adatai szerint Győr-Moson-Sopronban 193, Hajdú-Biharban 248, Szabolcs-Szatmár-Beregben 244, Borsodban 311 házi- és gyermekorvos volt összesen.

Az új rendszer indulásakor a Telex munkatársai ott voltak a győri kórházban, hogy megnézzék, hogyan működik a háziorvosi ügyelet, cikküket itt olvashatja el újra. Ebben a cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy két héttel az új rendszer indulása előtt miért akaszkodtak össze az orvosok a kormánnyal Győr-Moson-Sopronban és Szabolcs-Szatmár-Beregben, majd nem sokkal ezután a parlament sürgősségi eljárásban tárgyalta meg és fogadta el a Magyar Orvosi Kamarát kibelező törvényt február utolsó napján, a jogszabályt másnap már ki is hirdették.

A törvény jelentősen csorbítja a MOK befolyását, elsősorban azzal, hogy eltörli a kötelező kamarai tagságot az orvosok között. Az orvosok közül az első napon ötezren jelezték, hogy kamarai tagok akarnak maradni – erre egyébként harminc napjuk van –, az első öt nap után pedig 12 000-nél járt a számuk a MOK tájékoztatása szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!