Két gyermekorvos is felmondott Sárváron
2023. szeptember 29. – 11:27
Rövid idő alatt két gyermekorvos is felmondott Sárváron, egy harmadik doktornő pedig nyugdíjba megy január végén, értesültünk olvasóinktól. Megkeresésünkre a 15 ezer lakosú vasi város önkormányzata megerősítette az információkat.
Azt írták, hogy
- az 1. számú gyermekorvosi körzetben az ellátási szerződés felmondás miatt megszűnik október 31-én, de ezt a praxist november elsején átveszi valaki más;
- a 2. számú körzetben nyugdíjba vonulás miatt 2024. január 26-án szűnik meg az ellátás;
- a 3. számú körzetben pedig szintén felmondás miatt szűnik meg az ellátási szerződés 2024. január 26-án.
Az önkormányzat már tárgyal arról, hogy a gyermekorvosi ellátás folyamatos legyen, addig a szülők és a hozzátartozók türelmét kérik.
Nemrég írtunk a Győr melletti alsó-szigetközi települések helyzetéről, ahol több mint fél éve nem találnak gyermekorvost a távozó helyére. Ez azt jelenti, hogy öt település 2400 gyereke marad állandó doktor nélkül, és helyettesítők alkalmazásával tudták áthidalni a nehézséget. Csakhogy ez az állapot ideig-óráig tartható, és pluszköltséggel is jár, miközben már eddig is százezreket voltak kénytelenek az ablakon kidobni hirdetésre.