Gyerekek oltása

RSS

Előrehozták a gyerekvakcina startját az Európai Unióban

A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a Pfizer 5–11 éveseknek szánt vakcináit.

Megvan az uniós jóváhagyás, kezdődhet az 5–11 évesek oltása. De mikor?

Az Európai Gyógyszerügynökség zöld utat adott a Pfizer–BioNTech-vakcinának. A kormány már korábban jelezte, hogy ha ez megvan, itthon is indulhat a gyerekek oltása. Ennek a korosztálynak külön vakcina kell, az első adagok reálisan december végén érkezhetnek.

Kétéves kortól kezdik el oltani koronavírus ellen a gyerekeket Venezuelában

A dél-amerikai országban így a tervek szerint november 30-ig nyolcvan százalékra nő a beoltottak száma.

A Fidesz valamiért szem elől tévesztette a leginkább oltásellenes ellenzéki pártot

A Mi Hazánk hetek óta nyíltan kampányol a gyerekek oltása ellen, relativizálja a vakcinák hasznosságát, a Fidesz mégsem vádolja oltásellenességgel Dúró Dóráékat – nem úgy, mint az ellenzéki összefogás pártjait. Tényleg fél a kormány a Mi Hazánktól, ahogyan azt az exjobbikosokból alakult párt állítja? Vagy inkább politikai megfontolásból hagyják szó nélkül az oltásellenes sablonokra rímelő megnyilvánulásokat?