Forintárfolyam

A jegybank elkezdte újraépíteni a forint iránti bizalmat, most jön az első nagy kihívás
A Matolcsy-korszakban általános meggyőződéssé vált, hogy a forint gyengülésre van ítélve. Az új MNB-vezetés ezen próbál változtatni, ezért különösen nagy a tétje a következő pár hónapnak.
Mindössze 0,2 százalékos GDP-növekedést vár idénre az Erste
Az infláció az elemzők jelenlegi várakozásai szerint év végére 4,5 százalék körül alakulhat.
A forint alatt ketyegő bomba hatástalanítását tesztelhették a gyengülést okozó mondatok
Olyan sok befektető spekulált a forint erősödésére, hogy annak már súlyos politikai és gazdasági kockázatai voltak. Nem is maradt el az éles piaci reakció Nagy Márton szavaira.
Miért ilyen erős a forint, és meddig maradhat ez így?
Sok figyelmet kapott mostanában a forint és a jegybanki alapkamat, de az elmúlt napok turbulenciája ellenére is igaz, hogy idén erős devizának számít a forint. Ebben egy sor tényező szerepet...
Satuban a kormány: a gazdaság egy helyben toporog, a választási osztogatást pedig korlátozza a...
A lakossági fogyasztás rendben van, de az iparban nagyítóval sem találni jó híreket. A kormány biztosan belehúzna az osztogatásba, de nehéz úgy, hogy a bóvli kategória határán egyensúlyozunk. Az...
Olyan magas az infláció, hogy a forintnak nem kell félnie a kamatcsökkentéstől
A kedvezőtlen inflációs környezetben nagyon fontos a forint árfolyamának stabilitása, ami meghatározza a Magyar Nemzeti Bank idei döntéseit a CIB vezető elemzője szerint.
Ezt a kört megúsztuk, de mi lesz ősszel a magyar államadósság besorolásával?
Sikerült lehozni egy kilátásrontással az idei első kört, de a belső és külső kihívások miatt egyáltalán nem lehetünk nyugodtak az őszi felülvizsgálatok előtt.
Hogyan lehet Magyarország pénzügyi Jupiter kisökör helyett?
A régió országai lazább pénzpolitika felé indulnak, a hazai kamatvágáshoz kisebb inflációra és az országkockázat csökkentésére is szükség lenne.
Hat lépés, amely válságállóvá tenné a magyar gazdaságot
Gyengülő forint, gyors infláció és stagnáló gazdaság jelezték a problémákat az utóbbi években, de van kiút ebből a helyzetből, csak el kellene indulni rajta.
Hogy maradt ilyen erős a forint, miközben ütötték-verték a tőzsdéket?
Az amerikai gazdaság gyorsan romló kilátásai gyengítették a dollárt, ez pedig megtámasztotta a forintot a hét első felében.
Kövess minket Facebookon is!