Forintárfolyam

Továbbra is mélyponton a forint
Egyéves mélypontra került a forint a dollárral szemben, az euróval szemben pedig továbbra is a 404 feletti sávban mozog.
A minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?
Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.
Ahol tudják, büntetik a választók a gyenge valutát
A gyenge valuta és a leértékelés a demokratikus országokban mérhetően rontja a kormánypártok választási eredményét – a hatás azonban csak erős politikai verseny mellett tud érvényesülni.
Lehet ma is 286 forint vagy akár még kevesebb egy euró
Szolgáltatások és áruk értékesítésekor nincs akadálya annak, hogy tetszőleges euróárfolyammal számoljon az eladó, csak az a kérdés, hogy a vevő hajlandó-e azt megfizetni.
Veszélyes szinteken a forintárfolyam, mi lesz így a kamatokkal?
Legutóbb még úgy ítélhette meg a jegybank, hogy márciusban is lehetősége lesz egy százalékponttal vágni, közben azonban megváltoztak a piaci folyamatok.
Bod Péter Ákos szerint a forint és az emberek isszák meg a levét a jegybank körüli felfordulásnak
Persze a volt jegybankelnök szerint az is természetes, hogy a kormány nagyobb befolyást akar a nemzeti bankra.
Elfűrészeli a forint támaszát a magyar helikopterpénz
El lehet kezdeni a magasnyomású gazdaságpolitikát, pumpálni a fogyasztást, beindítani az olcsó hiteleken alapuló gazdasági növekedést, csak fennáll a veszélye, hogy a török útra tévedünk.
Úgy elszálltak az árak, hogy már a gyerekeken is spóroltunk
A játékpiac általában válságtűrő, ezúttal azonban olyan mértékű volt az alapvető cikkek inflációja, hogy ebben a szektorban is láthatóan csökkent a kereslet.
A forint izgalmas évei: képzelt interjú egy ifjú veteránnal
Mozgalmas időszak van a forint mögött, ezért a Concorde elemzője megkérdezte tőle, hogy érzi magát, és számíthatunk-e idén a gyengélkedésére.
Miért jó ha stabil a forint, és miért nem?
Azt az óvatos következtetést lehet levonni, hogy van esély viszonylagos forintstabilitásra 2024-ben – külső sokk elmaradása esetén.
Kövess minket Facebookon is!