Forintárfolyam
Olyan magas az infláció, hogy a forintnak nem kell félnie a kamatcsökkentéstől
A kedvezőtlen inflációs környezetben nagyon fontos a forint árfolyamának stabilitása, ami meghatározza a Magyar Nemzeti Bank idei döntéseit a CIB vezető elemzője szerint.
Ezt a kört megúsztuk, de mi lesz ősszel a magyar államadósság besorolásával?
Sikerült lehozni egy kilátásrontással az idei első kört, de a belső és külső kihívások miatt egyáltalán nem lehetünk nyugodtak az őszi felülvizsgálatok előtt.
Hogyan lehet Magyarország pénzügyi Jupiter kisökör helyett?
A régió országai lazább pénzpolitika felé indulnak, a hazai kamatvágáshoz kisebb inflációra és az országkockázat csökkentésére is szükség lenne.
Hat lépés, amely válságállóvá tenné a magyar gazdaságot
Gyengülő forint, gyors infláció és stagnáló gazdaság jelezték a problémákat az utóbbi években, de van kiút ebből a helyzetből, csak el kellene indulni rajta.
Hogy maradt ilyen erős a forint, miközben ütötték-verték a tőzsdéket?
Az amerikai gazdaság gyorsan romló kilátásai gyengítették a dollárt, ez pedig megtámasztotta a forintot a hét első felében.
Most még a magasabb infláció is erősíti a forintot
A devizapiac az utóbbi időben csak a jó híreket hallja meg, a nagy kormányzati költekezésről szóló bejelentések sem törték meg a forint erősödését.
Idén is folytatódik a forint trendszerű gyengülése?
Költségvetési és jegybanki lazaság mellett 430 fölé mehet az euró-forint árfolyam, míg egyensúlyőrző gazdaságpolitika esetén maradhat 400-420 között.
Kétéves mélyponton a forint Trump vámpolitikát érintő kijelentései után
Sajtóhírek szerint Trump enyhített volna a vámpolitikáján, később azonban posztban cáfolta a hírt. A bejegyzés hatására bezuhant a forint is.
A forint borús kilátásaitól a születésszám megrogyásán át a szárnyaló piacokig – az év ábrái...
2024 nem pont úgy alakult, ahogyan azt elképzeltük. Magyarországon, sőt, Európa nagy részén ez többnyire rosszat jelent, de azért jutottak az idei évre is sikertörténetek. 14 kutatót, elemzőt,...
Jövőre már nem Romániára fogunk irigykedni
Lengyelországban sokkal könnyebben összejöhet a 3 százalék feletti növekedés, mint idehaza, részben a felszabadított uniós forrásoknak köszönhetően.









