Bod Péter Ákos szerint a forint és az emberek isszák meg a levét a jegybank körüli felfordulásnak

2024. március 2. – 21:40

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább egy éve megy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank közötti üzengetés, ami a napokban szintet lépett. Az Rtl.hu által megszólaltatott korábbi jegybankelnök, Bod Péter Ákos szerint márpedig ennek a forintárfolyam issza meg a levét.

Matolcsy György, az MNB mostani elnöke nemrég arról beszélt, egykori alelnöke, Nagy Márton mostani nemzetgazdasági miniszter a jegybanktörvény módosításával a bank függetlenségét támadja. Matolcsy így szólt Nagyról:

„2021 közepén ki kellett tennünk a jegybankból Nagy Mártont, ki kellett ebrudalnom nekem személy szerint, mert ahogy ezt a miniszterelnök úrnak elmondtam, jelentős szakmai hibákat vétett. Elfogadhatatlan volt a vezetési stílusa, és a jegybank érdekével ellentétes tevékenységet is mutatott.”

Erre Nagy közölte, már más a főnöke, hála Istennek. Bod Péter Ákos ehhez hozzátette, „van néhány olyan szakmai ügy, gazdaságpolitikai kérdés, ami akkor is zavarná a párbeszédet, ha egymást nagyon szeretnék”.

Bod szerint természetes, hogy az infláció kordában tartásáért felelős jegybankelnök és az inflációt hajtó növekedésért felelős gazdasági miniszter ellenérdekeltek. De a magyarok zsebére megy ez a helyzet. A szakember így elemzett az RTL-nek:

„A következmény az, hogy az ilyen zajok nem erősítik a forintba vetett bizalmat. És ezt láttuk is. A kamatcsökkentés eleve gyengített a forint árfolyamán egy kicsikét, de a rákövetkező nyilatkozatok és zajok tovább gyengítették, most elég közel vagyunk ahhoz, hogy 400 forintot kelljen adni egy euróért. Ez azonnal megjelenik az importárakon keresztül a mindennapi életben is.”

Szerinte van azért alapja, hogy a kormány szorosabban ellenőrizné az MNB-t. Az egyik ok, hogy „a nemzeti bank rengeteg pénzt vitt ki alapítványokba”. Mindenesetre hétfőn a kereskedelmi kamara évadnyitó rendezvényén fogja előadni gazdasági elképzeléseit Orbán Viktor kormányfő. Mellette jelen lesz az eseményen Nagy Márton nemzetgazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszter, ellenben Matolcsy György hiányozni fog.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!