Varga Mihály elmagyarázta, miért tenné rá a mancsát Matolcsy birodalmára

2024. február 29. – 18:37

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Mihály pénzügyminiszter is reagált a hírre, hogy a minisztériuma (és a kormány) nagyobb kontrollt szeretne a Magyar Nemzeti Bank egyes részei és jogkörei fölött. Korábban Matolcsy György jegybankelnök azt mondta: a kormányzati döntések szerinte rejtve, burkoltan támadják a jegybank függetlenségét.

Varga szerint „a kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva erősítse a Magyar Nemzeti Bank átláthatóságát és biztosítsa az állami hivataloktól is elvárt takarékos működését. Ennek érdekében a Pénzügyminisztérium az Európai Központi Bankkal egyeztetve vizsgálja annak lehetőségét, hogy a jegybank alapvető feladatait nem érintő tevékenységekre kiterjessze a felügyelőbizottság ellenőrzési hatáskörét.”

Így szerinte „a Pénzügyminisztérium előzetesen az Európai Központi Bank véleményét is kikérte a tervezettel kapcsolatban, amelynek észrevételeit beépítette a javaslatba. Az EKB által megerősített javaslat az MNB alapvető feladatainak ellátását nem érinti, kizárólag a jegybank egyéb tevékenységeire terjesztené ki a felügyelőbizottság jogkörét. Ezek közé tartozik a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyási jogkörének biztosítása meghatározott értékhatár feletti gazdasági döntések esetén, a tájékoztatási kötelezettség szigorítása, és a beszámolási kötelezettség előírása is.”

Ha ebből nem ért semmit, nincs egyedül, elmagyarázzuk! A Magyar Nemzeti Banknak van egy csomó olyan feladata, amelyet a kormánytól függetlenül kell végeznie, és olyan jogköre, amelyet a kormánytól függetlenül használhat. Ilyen például, hogy ők döntenek az alapkamatról, amivel nagyban befolyásolják az ország gazdaságának helyzetét, így tetszésük szerint segíthetik vagy hátráltathatják a kormány gazdaságpolitikáját.

Ezeket a jogköreiket a kormány nem veheti el, és erre az Európai Központi Bank figyel oda. Van viszont egy csomó más terület, ahol az MNB tevékenykedhet, és ezzel éltek is az utóbbi években. Így a jegybanknak vannak alapítványai, azoknak meg cégei, ezeket pedig a jegybank vezetése ellenőrzi.

A kormány Varga Mihály vezetésével most azt szeretné elérni, hogy ezeket a területeket – vagyis amelyek nem tartoznak az MNB nagyon szigorúan vett feladatkörébe – mostantól a korábbinál nagyobb mértékben kontrollálhassa az MNB felügyelőbizottsága. Ebben a bizottságban hatból öt ember Varga Mihály embere vagy kormánypárti parlamenti képviselő.

Erre mondta azt Matolcsy György, hogy „a kormányzati döntések rejtve, burkoltan támadják a jegybank függetlenségét. Most amit a kormányzat tervez a jegybanki törvénnyel kapcsolatban, ami egy jelentős támadás lenne a jegybanki függetlenség ellen.”

Megjegyezte, hogy minden ilyen tervezet, interjú mögött emberek állnak, és emiatt rosszulesett neki, hogy egy „volt kollégája irányítja ezeket a támadásokat”.

„Megértjük, annyiban, hogy 2021 közepén ki kellett tennünk a jegybankból, ki kellett ebrudalnunk, ahogy azt a miniszter uraknak akkor elmondtam, jelentős szakmai hibákat vétett, elfogadhatatlan volt a vezetési stílusa, ami a jegybank érdekeivel ellentétes viselkedést is mutat” – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterről, aki 2015 és 2020 között az MNB alelnöke volt.

Nagy Márton erre azt mondta: „2013 és 2020 között Matolcsy György volt, most már más a főnököm. Hála istennek!” Időközben viszont a mostani főnöke is megszólalt, Orbán Viktor az MTI szerint annyit mondott a konfliktusról: a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen. Ezenkívül azt is elárulta, hogy az MNB felügyelőbizottság hatáskörével kapcsolatos törvénymódosítást a kormány még nem tárgyalta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!