RSS
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pedig arról beszélt, le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát.
Az első információk szerint pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatos ügyben nyomoznak.
Hiába próbálták az önállóság lehetőségeként eladni a Fidesz és a Néppárt szakítását, a magyar kormánypárt még mindig leginkább a volt politikai családjával tart össze az európai parlamenti...
A politikusról keveset lehetett hallani azóta, hogy egy éve bejelentette, bár a Fidesz kilép az Európai Néppártból, ők maradnak.
A Fidesz alelnöke a belga VRT flamand közszolgálati tévének adott interjút csütörtökön, ahol szó esett a Néppártból való kilépésről, a családi értékekről és a meleglobbiról is.
Jobb kint, mint bent – reagált a DK elnöke a kormánypárt döntésére. Az EPP vezetői is egyetértenek a kilépéssel, a Fidesz politikusai viszont egyelőre elnémultak.
Már korábban kiléptek a Néppárt EP-frakciójából, most a pártcsaládból is távoznak, ahol idáig felfüggesztve voltak, és kizárási eljárással néztek szembe.
Az Európai Néppárt uniós parlamenti frakcióvezetője szerint aki homokzsáknak tekinti az EU-t, provokatívan folyton ostorozza a „brüsszeli elitet”, viszont elfordul a jogállamtól, az búcsút int a...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az EPP ment át pálforduláson, nem ők.
Markus Söder szerint az európai néppárt hitelessége függ a Fidesz teljes kizárásától.