Újabb hat javaslatot fogadott el a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív...
Könnyebb lesz hitelt intézni a Magyar Fejlesztési Banknál, Szikszón jelentős közműfejlesztés lesz.
Gulyás szerint bármikor lehet negyedik hullám a delta variáns miatt, de teljes lezárás már nem lesz
A miniszter a kormányinfón arról beszélt, a korlátozások inkább már csak az oltatlanokra fognak vonatkozni. A nagy bejelentésekkel pedig Orbán jön holnap.
Azt hazudta a munkásoknak, hogy őt sem fizették ki, pedig csak lenyúlta a munkabért a budapesti...
Az 53 éves budapesti férfi 3 millió forinttal károsított meg másokat.
90 százalékos különadót vet ki a nagyobb bányákra a kormány
Az áremelkedés elleni eszköznek szánják, de egybevág a bányák feletti állami ellenőrzés és az újraosztáshoz szükséges mozgástér növelésének szándékával is.
Építőipari összefonódást vizsgál a Gazdasági Versenyhivatal a piac elképesztő drágulása miatt
Két villamosipari cég fonódna össze, a GVH viszont eljárást indított.
Kiviteli tilalom, elővásárlás, extraprofitadó: jönnek az új intézkedések az építőanyagok drágulása...
A kormány és a GVH is ráfordult a témára, megpróbálják letörni az árakat, bár a jelenségnek elsősorban nem hazai okai vannak.
Somlai Bálint, a 31 éves vállalkozó, aki 54 milliárdért építheti újjá az MNB székházát
A Raw Development Kft. nevű cég újíthatja fel a hamarosan 100 éves Magyar Nemzeti Bank székházát. Egy 54 milliárd forintos műemléki rekonstrukciós munkát laikusként nehéz értékelni, ami biztos:...
Öt év alatt 4,3 milliárd forintot hozott Orbán Viktor apjának a bányavállalata
A Dolomit Kft. rengeteg osztalékot fizet ki a tulajdonosoknak.
Magyar tulajdonosa lett a 300 milliárd forintnyi közbeszerzést nyerő osztrák cégnek
A szinte mindig a Strabaggal együtt induló Belfryről eddig is sejthető volt a NER-kötődés, de Aczél Zoltán színre lépésével még inkább indokolható a jó viszony.
Számlagyártásban utaztak az építőipari cégek, 433 milliót csaltak el
Az okozott kár 90 százalékát lefoglalták a 24 helyszínen végzett összehangolt rajtaütés során.
Kövess minket Facebookon is!