Hosszabb távra terveztek Paks II.-n, de aztán jött a hideg zuhany

Hadházy Ákos független képviselő a napokban többször is posztolt a paksi atomerőmű-építésen dolgozó emberek tömeges elbocsátásáról, nehéz körülményeiről, a munkálatok körüli technikai problémákról. Paks II. körül nagyon nagy horderejű kérdések is vannak az asztalon, mint például a betonbiztosnak remélt költségvetés („kulcsrakész ár”) várható ezermilliárdos elszállása vagy a szankciós környezet, de ebben az írásunkban most kifejezetten a talajmunkák körüli kérdésekkel foglalkozunk, és megnézzük, mennyi alapjuk van a súlyos állapotokról szárnyra kapott híreszteléseknek.

Mint Hadházy Ákostól megtudtuk, nagyon sok munkás, korábbi paksi közreműködő írt neki. Egy nyilvánosan is idézett levélből, illetve más történetekből az bontakozik ki, hogy valóban rengeteg az emberi dráma. Nehéz lenne érzéketlennek maradni, hiszen a dolgozók sorsáról van szó, miközben az országos közvélemény szemében alighanem így néz ki az ügyek fontossági sorrendje:

• munkakörülmények, emberi sorsok;
• a paksi munkafolyamat haladása, állapota;
• a hazai nukleáris biztonság kérdése.

Ezeken fogunk végigmenni, és bár cikkünkhöz több szakemberrel, köztük korábban vagy jelenleg Paks II.-n dolgozókkal is tudtunk beszélni, előre érdemes rögzíteni, hogy a beszámolók nehezen hangolhatók össze. A csalódott egykori fizikai munkások sok mindenre panaszkodnak, a már nem Pakson dolgozó nukleáris szakemberek elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy adott helyzetek megítélése kívülről eléggé komolytalan lenne, azok értenek hozzá, akiknek ma is elegendő közvetlen információjuk van, míg a Paks II. Atomerőmű Zrt. jelenlegi képviselői szerint az a legfontosabb, hogy minden tökéletesen biztonságos, nincs itt semmi látnivaló, sok dezinformáció kering.

Több dolgozó úgy érzi, igazságtalanul bántak vele

Kezdjük a dolgozói sztorikkal! Egy talajmunka, különösen egy talajvízben bővelkedő területen végzett téli talajmunka nem könnyű műfaj, hol a fagyott talaj, hol a derékig érő sár, hol a sok víz okoz gondot. Azt nehéz megítélni, hogy más országban máshogyan zajlanának-e a dolgok, ha a fúrónak mennie kell, akkor nehéz a gépkezelő pihenőjéről, italhoz jutásáról gondoskodni, de azért vélhetően vannak országok, amelyekben nemcsak dokumentálják, hanem be is tartják a 8 órás munkaidőt, vagy nem jellemző a félig bejelentve alkalmazás, amikor a fizetés fele borítékban érkezik.

A most távozó munkatársak emberi sorsai is szívbe markolók lehetnek. Ha valaki a feleségével egy időben veszíti el a munkáját, ráadásul kisgyerekeket nevelnek és lakáshitelt nyögnek, az nagyon megkeserítheti egy család életét. Hadházy publikus posztjában egy olyan melós panaszkodik, akit bár kétéves munka ígéretével csábították Paksra, később egyik napról a másikra kirúgtak – ezek valóban nehéz és méltatlan helyzetek.

Ugyanakkor egy ennyire nemzetközi projektnél igény lehet az idegen nyelvű kommunikációképességre, még ha többen panaszkodtak is rá, hogy az elbocsátásukat is csak egy angol nyelvű A4-es lapról tudták meg. Akadt, aki a durva kommunikációra vagy a jövedelemkülönbségekre panaszkodott, de azért egy képesítést nem igénylő segédmunka és egy gépkezelői, vagy középvezetői feladat jövedelme közötti öt-tízszeres különbség akár reális is lehet, ahogyan egy építkezésen a főnökök és a beosztottak közötti nyelvhasználat sem mindig irodalmi.

Vannak olyan kérdések is persze, amelyek jogi relevanciával bírhatnak, ilyen az előírt munkaidő, a pihenési lehetőség betartása. Ugyanakkor az is igaz, hogy a részben Tolnából, nagyobbrészt Bács-Kiskun megyéből érkező fizikai munkások közül sokaknak még vonzó is lehetett, hogy megfeszített munkával (ami heti hatszor 12 óra is lehetett) akár 600 ezer forintot haza tudtak vinni.

Aki védte a munkafolyamatokat, azt emelte ki, hogy a csapat valóban nagyon nemzetközi, a magyar, orosz, német munkatársak mellett holland, török, de még panamai kontingensek is dolgoztak a gödörben. Láttunk például olyan táblát, amin a biztonsági figyelmeztetés angol, német, magyar, román és spanyol nyelven szerepelt. A Paks II. projekt részéről a témában azt nyilatkozták nekünk, hogy a biztonságos munkakörnyezetre nagyon odafigyeltek a piros sisakos HSE (health, safety and environment) munkatársak.

Azt többen is elmondták a Telexnek, hogy egy ilyen hatalmas munkánál, amelynél összességében tízezer ember is megfordulhat, természetesen változnak a szereplők, nem egyszerre dolgoznak ennyien a projekten. Ennek tükrében nem meglepő, ha az egyes fázisok (így például a talajmunka) végével elküldenek olyanokat, akik addig a projekten dolgoztak, hiszen utána már másfajta szakértelem kell. A különféle szakcégek a saját alapállományuk mellett a nagy feladatra ilyen-olyan munkáltatási módon, de sok olyan embert is hoztak, akik ideiglenesen dolgoztak a cégnek, és ha átalakul a munkaszervezés, akkor a cég nem fizeti olyan időszakban az alkalmi közreműködőket, amikor éppen nincs rájuk szükség.

Mint hallottuk, a tömeges elküldések az úgynevezett DSM–GEWI váltáshoz kötődtek. A Deep Soil Mixing a talajszilárdítás szakasza, a GEWI-cölöpözés egyfajta stabilizálása, mindenesetre január és március között most érdemben kevesebb emberre van szükség. Mindez érthető, az viszont elvárható lenne, hogy a fővállalkozó vagy az alvállalkozói megfelelő tájékoztatást adjanak az embereiknek.

Milyen cégek végzik a tényleges munkát?

A Paks II. Zrt. szerepét bemutató forrásunk azt is kiemelte, hogy bár ezek az emberek végső soron egy állami projekten dolgoznak, Paksnak nem velük van kapcsolata. A projekt fő szerződése a Paks II. Zrt. és az Atomsztrojexport (ASZE) között kötött kulcsrakész EPC-szerződés (engineering, procurement, and construction, azaz tervezés, beszerzés, építés). Értelemszerűen a megbízó a Paks II. Zrt., míg a Roszatom-csoportba tartozó Atomsztrojekszport a fővállalkozó, majd az oroszok alá rendeződik be a mélyépítő, cölöpöző értéklánc.

E cégek közül Hadházy Ákos posztjában a német hátterű Bauer Magyarország Speciális Mélyépítő Kft. szerepel, és valóban ő a legfontosabb. Érdekes élmény megnézni az Optenben, hogy a paksi közreműködők forgalma hogy megugrott a paksi munkálatokkal. A Bauer 2021-ben 9,7, 2023-ban már 26 milliárdos forgalmú cég volt. A faddi Imming Industrial Kft., amelyről még sokat hallottunk háttérbeszélgetéseinken, tavaly 8,5 milliárd forintos forgalmat ért el, miközben 2022-ben még csak 147 milliósat. A NER-es építőipar vezetőcége, a Duna Aszfalt Zrt. ebből a szempontból azért nem feltűnő, mert ő évek óta 200 milliárd forint feletti forgalmat bonyolít le, náluk nincs ilyen látványos kiugrás.

A német hátterű Bauer mellett fontos szerepe volt a munkában a holland és a cseh csoportnak is. Paks II. amúgy szívesen mutogatná ezeket az uniós cégeket, hogy javítsa azt a közkeletű elképzelést, hogy itt csak a NER magyar közbeszerzési bajnokai dolgoznak, de a nyugati cégek annyira nem tolonganak azért, hogy beszámoljanak arról, hogy egy orosz fővállalkozónak dolgoznak.

A műszaki helyzet

A Hadházy Ákos nagy aggodalmat kiváltó posztjában idézett gépkezelő szakmai elemekről is írt, így arról, hogy a kapkodás miatt az 5-ös blokk résfala kezd bedőlni, illetve hogy a talajstabilizálás minden ezzel ellentétes kommunikáció ellenére nincs kész. Gyorsan szögezzük le, hogy ez tévedés.

Ezeknél a kérdéseknél hangsúlyozottan igaz, amit két, korábban a Paks II. projekten dolgozó forrásunk is mondott, hogy kívülről megalapozott véleményt mondani eléggé sikamlós terület, így itt valóban az illetékesnél, vagyis Pakson kezdtük a tájékozódást.

Nagyon fontos, többek által megerősített állítás, hogy ennek az egész ügynek a résfalhoz nincsen köze. A paksiak szerint ha Hadházy képviselő előzetesen kérdezett volna, sok mindent lehetett volna tisztázni. Mint hallottuk, Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke (egykori LMP-s párttárs) például megtette ezt, és a helyszínen tájékozódott a helyzetről. Mindez persze kevésbé lényeges ahhoz képest, hogy a Hadházy Ákos-posztban fotóval is bemutatott fal

nem résfal, hanem egy munkagödör széle,

amit azonban valóban láthatóan megerősítettek, megtámasztottak, vagyis azzal történhetett valami váratlan. A két fal közötti különbséget képzeljük el úgy, hogy elmosogatunk egy kisebb és egy nagyobb poharat, majd egymásba helyezzük őket. Ha esetleg még vizet is öntünk a belső (a kisebb) pohárba, ha a külső pohár fala ép, akkor a belső pohár meg is repedhet, az asztalra nem fog kifolyni a víz.

Maga a résfal (a külső pohár) a föld alatt van, a teljes munkaterületet körülöleli. Ez egy 32 méter mély fal, amely 2,7 kilométer hosszan veszi körbe a blokkok területét. Ez valóban nagyon fontos eleme a beruházásnak, ezzel kezdődött minden, mert ez a fal vízzáró szerepet is betölt, vagyis biztosítja az üzemelő atomerőmű védelmét. A résfallal nincsen semmi baj, mint megtudtuk, a legutóbbi árvíz idején is jól működött. A legfontosabb ugyanis mindig az, hogy a működő blokkok biztonságban legyenek. A résfal jelenleg stabil, és még stabilabb lesz, ha elkészülnek az alapok és az építmények, akkor már végképp két oldalról támaszkodik. A most zajló munkálatok során, vagyis a leendő 5. blokki nukleáris sziget talajkiemelésekor a résfal egyáltalán nem érintett.

De akkor mi van a fotón? – merülhet fel a kérdés. Mint megtudtuk, a Facebook-posztban közölt képen egy munkaterület megszilárdított széle látható. Ez egy olyan szigorúan monitorozott fal, amelynek mozgását Paks II., az Országos Atomenergia-hivatal (OAH) és a működő Paks I. is ellenőrzi.

Egy ilyen fal a térben több tengely mentén is elmozdulhat (vagyis le-fel, előre-hátra, jobbra-balra mozdulhat, süllyedhet, repedhet). A monitoringrendszer adatai alapján az elmozdulás mértéke a beavatkozást igénylő, előzetesen rögzített határértéket ugyan nem érte el (a konkrét adatokat nem tudjuk, de volt forrásunk, aki úgy tudta, hogy 5 centiméter még tolerálható, a valós elmozdulás pedig 1-2 centiméter volt). Mindenesetre a szakemberek úgy határoztak, hogy egy erőmű közelében nem lehet elég óvatosnak lenni, ezért erősítették meg a szóban forgó falat.

Azt hallottuk, a döntésben szerepet játszott, hogy az ünnepek alatt kevesebb ember volt a területen, és mindenképp el akarták kerülni, hogy a csökkentett rendelkezésre állás idején kelljen beavatkozni.

Külső forrásaink deklarálták, hogy azt ők nem tudják megmondani, hogy pontosan mi lehetett a műszaki helyzet, de a megerősítés azért jelzi, hogy biztosan volt valamilyen váratlan esemény, műszaki rendellenesség. Ezt kár lenne tagadni, mert az hiteltelen lenne.

Jó-e ez a helyszín?

Ennél a pontnál két irányba folytatódtak az elemzések, az egyik szerint maga a helyszín tartogathatott valamilyen meglepetést, a másik szerint a munkafolyamatokban, például a folyamatos sürgetés, noszogatás miatt alakult ki valamilyen rendkívüli helyzet.

Itt egy kicsit érdemes a múltba visszamenni. Volt, aki elmesélte nekünk, hogy a paksi erőműfejlesztés területe gyakorlatilag egy adottság, ami részben előnyös, részben hátrányos.

A Duna közelsége a nagy vízigény miatt szükséges, de a sok talajvíz és a löszös talaj szeizmikus szempontból nem olyan stabil, mint ha, mondjuk, egy gránittalapzatra épülhetne az erőmű.

„Ez az ország geológiailag legjobban elemzett területe, minden centimétert ismerünk” – mesélték forrásaink, igaz, volt, aki azt is mondta, hogy a sok milliárd forintért megrendelt geológiai vélemények nem mindenben vágtak össze. Ugyanakkor mindenki nyugtatott minket, hogy bár a löszös talaj nem a legstabilabb, illetve van itt egy vető is (vagyis olyan kisebb törés, ahol az érintkező kőzettestek egy sík mentén elmozdulnak), a terület biztonságos, nem nagyon tartogathatott meglepetéseket.

Anekdotaként hallottuk, hogy amikor 2014–2015-ben elindult a munka és lezajlott egy úgynevezett Földtani Kutatási Program, abban a Bécsi Egyetem osztrák munkatársai is fontos szerepet vállaltak, majd Ausztria pár évvel később földrengésveszély miatt támadta a projektet. Ez a kutatás mindenesetre nagyon részletesen felmérte a területet, 10 kilométernyi próbafúrás készült, ebből egy egészen 2 kilométeres mélységig. Az eredmények (szeizmikus veszélyek, talajösszetétel, a talajvíz mozgása) alapján indulhatott el a projekt, de azt forrásaink nem tagadták, hogy a talaj valóban nem ideális errefelé.

De akkor miért ide kell felépíteni Paks II.-t, kérdezhetnénk. Mint hallottuk, ez nem most, hanem 50-60 éve dőlt el, amikor Paks mellett döntöttek, és már akkor megtervezték az 5. és a 6. blokk helyszínét is. Ezen elvileg persze lehetett volna változtatni, de

Európában jellemzően nem zöldmezős, hanem barnamezős ipari beruházások valósulnak meg,

nagyon bonyolult lett volna máshol építkezni, mindenki tudta, hogy máshol atomerőművet építeni több idő, pénz és munka lett volna.

Az egykori terveket (két újabb, 1000-1000 MW-os blokk építése) amúgy azért nem valósították meg, mert jött a rendszerváltás, összeomlott a magyar ipar, és nem kellett annyi áram. Azt nem lehet állítani, hogy a végül megvalósuló és az eredetileg tervezett területek pontosan lefedik egymást, hiszen végül más jellegű, 1200 MW-os blokkok épülnek, módosultak a tervek és a biztonsági követelmények, nem ugyanaz a 40 évvel ezelőtti és a mai technológia – de nagyjából azért ott készülnek a blokkok, mint az eredeti tervekben.

A megnyugtató szakmai válaszok tehát úgy foglalhatók össze, hogy igen, van gond és nehézség a talajvízzel, igen, az építkezéshez közel van a működő 4-es blokk, de ezek nem új információk és mind a négy blokkban nagyon szigorúan mérik az épületek esetleges elmozdulását. Nincs olyan elem, amivel ne lehetett volna előzetesen tervezni.

75 ezer cölöp

A következő nagy kérdés az lehet, hogy akkor hogyan is állnak ezek a talajmunkák. Igazuk van-e a munkásoknak, akik szerint rosszabbul, mint a kommunikációban, vagy esetleg összekeveredtek a fogalmak. Nekünk a paksiak azt mondták, hogy az 5-ös blokk jellemzően mindig egy évvel előrébb jár készültségben, mint a 6-os, de mindkét blokk nukleáris szigete alatt befejeződött a talajszilárdítás. Ez az állítás tehát az erőmű szívére igaz, de a kiegészítő létesítmények alatt vannak még földszilárdítási feladatok, azoknak június 30-ig kell befejeződniük.

A fázisokban eléggé eltérő létszámok kellenek. Van olyan fázis, ahol a talajszilárdítást egy nagy tömbben hat párhuzamosan haladó munkagép végzi, de ahol kisebb a terület, oda 2-3-4 munkagép is elegendő. Vagy van olyan időszak, amikor a cölöpözést 12 fúróval készítik elő, van, amikor csak hattal. Már többször emlegettünk cölöpöket, de mik ezek? A teljes Paks II. alatt

75 ezer talajszilárdítási cölöp adja majd a stabilitást, ebből a nukleáris szigetek alatt 20-20 ezer már elkészült, a kiegészítő területek, építmények alatt kell további 35 ezret elhelyezni. Egy ilyen cölöp mínusz 5 méterről megy le 30-40 méter mélységbe.

A januártól márciusig tartó GEWI-cölöpöző szakasz szakmai leírására már végképp nem vállalkoznánk, de képzeljük el a korábbi vizespoharas példát. Ha nem akarjuk, hogy a kisebb pohár úszkáljon, amikor víz kerül a két pohár közé, akkor fixálni kell a kisebb poharat – valami ilyesmi, vagyis a cölöpök biztonsági megerősítése, horgonyzása zajlik most. Maga a technológia állítólag a botmixerre hasonlít, ahol a mixer leviszi a cementet és kihozza a földet. A talajszilárdítás a második negyedévben folytatódhat.

A mélyépítés fő cége, az említett Bauer állítólag az iparág egyik legjobb specialistája, mint hallottuk, ő dolgozott a Mol Campus mélyépítésében is, de referenciái Dél-Amerikától a Közel-Keletig nyúlnak, vannak köztük mélyfúrások, szennyvíztisztítók, speciális ipari épületek. Azt pletykálták nekünk, hogy a némileg meglepő panamai brigád is egy ilyen korábbi projektről érkezett. Érdekesség, hogy az anyavállalat, a Bauer Gruppe, nemcsak épít, hanem maga fejleszti is a saját mélyépítési eszközeit. Kerestük a társaságot, de nem kaptunk választ.

Időnyomás a projekten

Paksnak, a paksi projektcégnek tapasztalatunk szerint az a fontos, hogy a határidőket tartsa a fővállalkozó, de hogy az ő alvállalkozója mennyi munkást tart, ott milyen hangnemben beszélnek a dolgozókkal, ez a magyar megrendelő fókuszán kívül esik.

A munkaterületen dolgozók száma mindig az aktuális munkafolyamathoz igazodik, illetve oszlik meg az egyes kivitelező vállalkozások között. Azok, akik túlságosan nagy arányban hagyatkoznak külső munkaerőre, vagy a munkafolyamatok változására „túl rugalmasan” reagálnak (értsd mindenkit elzavarnak), maguk is kockáztatnak.

Ha ugyanis hirtelen megint lesz feladat, akkor új embereket kell találni, vagy olyan régieket kell visszacsábítani, akikben már tüske van egy korábbi rossz tapasztalat miatt, ez pedig nem is olyan könnyű. Sajnos azonban a magyar gazdaság nehézségei és az építőipar, illetve az ipari termelés gyengébb időszaka miatt most nem olyan nehéz munkást találni, az ágazatban dolgozók kevésbé válogathatnak.

Külső forrásaink azt hangsúlyozzák, hogy a sok csúszás miatt természetesen az egész projekten van időnyomás, de az alapozásban, ahogy nyilván majd a magasépítési munkában is, a határidők számonkérése nem mehet a biztonság rovására. Ahogy egy a projektet jól ismerő szakember fogalmazott a Telexnek:

Geológiailag instabil, löszös területen nem könnyű dolgozni, de amikor az oroszok Bangladesben futóhomokra építenek atomerőművet, vagy a kínaiak permafroszt (alapvetően szilárd, fagyott, de potenciálisan olvadó) talaj felett is száguldoznak a gyorsvasutakkal, a paksi talaj sem jelenthet megoldhatatlan feladatot.