Lázár a MÁV-ról: A szarból kell várat építenem
A miniszter a bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a közútra továbbra is többet költenek, mert az fontosabb a magyaroknak.
Lázár János: Budapest építsen magának új közlekedési múzeumot, ha akar
A közlekedési miniszter újra beszólt Vitézy Dávidnak, aki szerinte 12 milliárd forintot égetett el az új fővárosi közlekedési múzeum koncepciójára.
HVG: Húsz kínai gyártású villanymozdony beszerzését tervezi Lázár János minisztériuma
A lap értesülései szerint tolatómozdonyok darabja 3-4 milliárd forintba kerül, az állomáshelyük pedig Nyíregyháza lenne.
Továbbra is titkolózik Lázár János minisztériuma arról, kik indulnak a kastélyprivatizáción
Újabb adatkérést utasított el az Építési és Közlekedési Minisztérium, de Lázár egy pénteki sajtótájékoztatón felsorolt néhány céget, akik már pályáztak kastélyokra.
Lázár János államtitkára szerint a baloldal gátolta a közlekedési fejlesztéseket
Ágh Péter politikai hátsószándékból elkövetett zavarkeltésről és álhírterjesztésről beszélt a parlamentben, amikor Lázár hisztériarohamairól kérdezték.
Néha kötelező lenne lemondani az elsőbbségről az új KRESZ szerint
Teljesen átírhatják a KRESZ-t: sokkal nagyobb védelmet kaphatnak a gyerekek, a kerékpárosok és a nem autóval közlekedők. Szabadna dudálni, az idős sofőrök figyelmeztető matricát ragaszthatnának az...
Tóval körbevett, vitorlásra hajazó épület az autópálya és a gyárcsarnok között: megvan, milyen...
Lánszki államtitkár szerint Debrecen mellett szól, hogy a város neve a honfoglaló magyarok egyik török nyelvű népcsoportjának „mozogjon” szavából ered.
Lázár: Debrecen néhány év múlva akár meg is előzheti Budapestet
Az építési és közlekedési miniszter bejelentette azt is, hogy a kormány magánbefektetők bevonásával újítana fel tíz forgalmas pályaudvart.
Közútra 16 ezer milliárdot szán, a katasztrofális állapotú vasút fejlesztéséről hallgat Lázár terve
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tízéves tervében szinte csak a közutak fejlesztéséről van szó. Pedig a hazai közlekedésben a vasút helyzete a legproblémásabb, azt is csak helyettese árulta el...
Lázár János államtitkára szerint „politikai hátsó szándékból” elkövetett zavarkeltés és...
Nagy Bálint Vitézy Dávidot sejti a szerinte jól megszervezett akció mögött.
Kövess minket Facebookon is!