Lázár János mostantól kampányolni fog, a minisztériumát pedig a helyettese viszi majd

Lázár János mostantól kampányolni fog, a minisztériumát pedig a helyettese viszi majd
Fotó: Huszti István / Telex

612

  • Lázár János a mai közlekedésinfóval lezárta a közlekedéssel kapcsolatos teendőinek nyilvános részét, a minisztériumát mostantól a helyettese viszi, mert ő kampányolni fog.
  • Szerinte vannak olyanok a Fideszben, akik félnek, és olyanok is, akiknek össze kell szedniük magukat, de Orbán Balázs kampányfőnöki munkájával elégedett.
  • Azt mondta, hiba volt szlováknak nevezni a Tisza felvidéki származású jelöltjét, a maga módján pedig bocsánatot kért tőle. Navracsics Tibortól viszont nem fog bocsánatot kérni.
  • Zajlik a tesztüzem a Budapest-Belgrád vasútvonalon, az pedig szerinte nem hiba, hogy csak most emelik meg 25 centivel a Keleti peronját, hogy a kínai vonatokról is le lehessen szállni.
  • Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

A közlekedésinfó végén Lázár János megkérte az első sorban ülő Hegyi Zsoltot, a MÁV vezérigazgatóját, hogy „perdüljön oda mellé”, és adjon tájékoztatást arról a vizsgálatról, ami azután indult, hogy szeptemberben kisiklott, és az árokba dőlt egy vonat Magyarkútnál, két vasutas pedig könnyebben megsérült. Az RTL szerint ugyanis hiába küldtek kérdést az ügyben.

Hegyi Zsolt a közlekedésinfón – Fotó: Huszti István / Telex
Hegyi Zsolt a közlekedésinfón – Fotó: Huszti István / Telex

Hegyi arról beszélt, hogy a pálya teljes felújításáról döntöttek, ami 3,5 milliárd forintba került, most pedig úgy látják, hogy sebességet is tudnak majd emelni a vonalon. „Akkor már csak egy a kérdés, ha az RTL ezt értelmesen megkérdezte, akkor miért nem tudtátok ugyanezt értelmesen megmondani?” – tette fel neki a kérdést Lázár, mire Hegyi úgy felelt, megkeresi, hogy miért nem válaszoltak erre a kérdésre korábban, a vizsgálat eredménye pedig nyilvános lesz majd.

Politikai szófordulat volt, hogy Kövér László Péter Magyarnak nevezte Magyar Pétert a Fidesz kongresszusán, a Fideszben az a nézet, hogy mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát. Lázár szerint a politika nyelvezete sokkal tágabb, több megjegyzés arra vonatkozik Magyar Péternél, hogy ő magyar vagy brüsszeli érdekeket fog-e szolgálni, és Lázár biztos abban, hogy az utóbbit.

„Orbán Balázssal nagyon elégedett vagyok, az a benyomásom, hogy kézben tartja a kampányt”– mondta Lázár Orbán Balázs kampányfőnöki munkájáról. A kampányt a továbbiakban is ő vezeti majd. „Ő vezeti, vele megnyerjük, és a következőt is ő vezeti, amit szintén megnyerünk.”

Lázár János szerint Orbán Balázs egy intellektuális ember, akivel mindent meg lehet beszélni. „Én betartok mindent, amit ő mond, és néha mondok olyat is, amit nem mond” – fogalmazott.

Lázár János nem tartja hibának, hogy a biztosvalasztas.hu domaint nem foglalták le Magyar Péterék előtt, szerinte nem ezen fog múlni a választás. Az egésznek semmiféle jelentősége nincs, az emberek ennél okosabbak, mondta Lázár.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Kérdésre azt is elmondta a miniszter, hogy nincs benne a kampány operatív vezetésében, azon fideszesek közé tartozik, akiknek az a feladata, hogy beszéljen az utcán az emberekkel. Azt ígérte, hogy a következő 90 napban nem fog szalagokat átvágni, nem miniszterként fog kampányolni.

Lázár csak a választások másnapján fogja megmondani, hogy látott-e olyan felmérést, amiben 80 nyertes körzetet jósoltak a Fidesznek. A miniszter a Telex kérdésére azt mondta, hogy felmérésekkel nem foglalkozik.

„Én az emberekkel szeretnék foglalkozni, mindenkinek azt javaslom, hogy töltse az idejét az emberekkel, ez talán hoz a Fidesznek”

– mondta. A felmérések szerinte teljesen elvesztették a jelentőségüket, a magyar társadalom megváltozott, nem mondják el a véleményüket, vagy nagyon óvatosak.

Hiba volt szlováknak nevezni a Tisza felvidéki jelöltjét, „bánt, ha őt bántottam, nem akartam bántani egyáltalán”, mondta Lázár. Hozzátette, hogy a „maga formájában megtette az elnézéskérést”.

Orbán Viktornak is javasolta, hogy menjen ki az utcára kampányolni? – kérdezte a Telex. Lázár úgy felelt, a miniszterelnök kampányprogramja más, de neki is azt javasolja, hogy menjen ki az utcára, az más kérdés, hogy a miniszterelnök technikailag hogy tartja majd ezt kivitelezhetőnek.

Nem kért még elnézést Navracsics Tibortól, és nem is tervez, „sem most, sem a jövőben”, mondta Lázár arról, hogy a hozzá köthető hódmezővásárhelyi lap, a Promenad24 azzal támadta Navracsicsot, hogy állítólag túlságosan baráti kapcsolatot ápol Márki-Zay Péterrel, a város ellenzéki polgármesterével. A Navracsicsot lejárató írást több millió forintért hirdették különböző Facebook-csatornákon, ami jelezte, hogy politikai célja és üzenete van a cikknek.

A Fideszben vannak olyanok, akik félnek, mondta Lázár azután, hogy a hétvégén arra kérte párttársait, hogy ne legyenek gyávák. Hogy kinek üzenet ezzel, azt nem árulta el a miniszter.

Lázár elmondása szerint azért beszélt erről a Fidesz kongresszusán, mert nem szabad hátrálni, bármekkora is az ellenszél. „Úgy nem lehet politikát csinálni, ha állandóan azon retteg az ember, mi lesz a választásokon” – fogalmazott.

Lázár János szerint vannak olyan emberek a pártján belül, akiknek össze kell szedniük magukat. Meggyőződése, hogy azok, akik számítanak rájuk, az egyszerű, hétköznapi magyar emberek, őket kell megszólítani. „Le kell menni az emberekhez, meg kell velük beszélni, ezt a kampányt nem lehet fentről irányítani. Nem rólunk szól ez a választás, nem az a lényeg, hogy ki mit nyer, és ki mit fog veszíteni.” Lázár szerint nem „nagy duma” kell, hanem oda kell menni, és az emberekkel kell beszélni, és nem az emberekről.

Lázár János utoljára ősszel utazott vonattal, akkor is a miniszterelnökkel vonatozott le a Békés megyei Lőkösházára, ahol Orbán Viktor a Békéscsaba és Lőkösháza közti felújított vasúti vonalszakaszt adta át. Ezen kívül talán még kétszer ült vonaton 2025-ben, mondta.

Az ambícióm a választás megnyerése, utána mindenre válaszolni fogok – mondta a Telex kérdésére Lázár János arról, hogy egy esetleges győzelem után közlekedési miniszterként folytatná-e. Szerinte a kérdés most nem aktuális, „a Telexnél pesszimistább vagyok, először a választást kell megnyernünk”.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Lázár János a saját mondatáról, miszerint még két ciklus kellene nekik a vasút rendberakásához, azt mondta: ez azért van, mert az útfejlesztésekre koncentráltak az elmúlt években, ebben szerinte sikerült is utolérniük Ausztriát. „Vasútban is el lehet érni Ausztriát, ha ehhez megvan a politikai akarat” – mondta. „Régiós szinten a magyar vasúti hálózat a legsűrűbb, ha azt nézzük, hogy mennyien használják, akkor sokan Kelet-Európához képest, a pontosságban pedig a közép-európai átlag alsó részénél vagyunk” – mondta.

Felveszi-e a miniszteri fizetését a következő három hónapban Lázár János, ha a minisztériumot mostantól a helyettese viszi, ő pedig a kampányra fókuszál? – kérdezte a Telex. Lázár úgy felelt, nyilvánvalóan ő a miniszter, és végzi a miniszteri munkát is, csak másképp. Ha a kampánymunka olyan volumenű lesz az utolsó hetekben, akkor nem kérdés, hogy nem fogja felvenni a miniszteri fizetését. Jelenleg 3-4 kampányeseményen vesz részt hetente. Lázár szerint a minisztériumban eddig nem panaszkodtak arra a kollégái, hogy keveset járna be.

A Fideszben nem volt konszenzus arról, hogyan újítsuk fel a nagy pályaudvarokat, a tervet „mellékvágányra futtatták a saját párttársaim” – mondta Lázár János a saját pályaudvar-felújítási terveiről, amivel 99 éves koncesszióba adták volna a nagyobb állomásokat.

„Az Állami Számvevőszék a lábát lejárta, hogy megmattolja”

– állította Lázár. Szerinte a budapesti nagy fejállomásokat, illetve több nagy vidéki pályaudvart külső tőke bevonása nélkül képtelenség felújítani. Lázár azt tanácsolta utódjának, hogy a Keleti, a Déli és a Nyugati felújításához mindenképpen vonjon be külső tőkét, mert ezek hatalmas fejlesztési lehetőségek.

Lázár János azt mondta, hogy az új KRESZ-t azért szeretné nyilvánosságra hozni, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket. „Közlekedésben minden ember szakértő.” Szeretné, hogy az új KRESZ szeptemberben hatályba lépjen, ő ezt fogja javasolni. „Érdemes átolvasni, és egy nyugodt vitát lefolytatni. Várok minden kommentet, kritikát, készek vagyunk módosítani.”

A KRESZ-módosítást nem fogják sürgetni, a miniszter és államtitkárai direkt nem vettek részt a kialakításban, hogy ne legyen „politikailag fejnehéz” a javaslat. Úgy érzékelte, hogy a fő módosításokban egyetértés van, alkohol kérdésében nem engednek, sebességkorlátokban is csak minimális változás lesz. „A legfontosabb elv a gyöngébb védelme volt.”

„Milyen utódot képzel el?” – kérdezték a minisztert. Lázár úgy felelt, „azt jó tudni a nix ugribugri jegyében”, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy valaki eldönti, itt vagy ott lesz egy vasút, annak megvalósulása évekbe telik, mert csak az engedélyeztetés két-három évbe telik. 16 év kormányzás náluk azt jelentette, hogy volt idő új tervek előkészítésére. „Magasztos céljai nincsenek”, azt szeretné, akár a Fidesz, akár a Tisza nyeri a választást, a közlekedést tekintse stratégiai ágazatnak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Végül azt mondta, ő személyesen a választásig tervez miniszterként, ezzel a mai közlekedésinfóval pedig le is zárta a közlekedéssel kapcsolatos teendőinek nyilvános részét, mert a választási kampányban kell dolgoznia a miniszterelnök felkérésére. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes viszi a minisztériumot, ő pedig kampányolni fog.

Lázár János szerint az útdíjak emelése nem pénzkérdés, a lényeg az, hogy a teherforgalmat az autópályákra és az autóutakra szeretnék terelni. „Román, bolgár, szerb kamionos nem használhatja az alsóbbrendű úthálózatot, az autópályán kell végigmennie. Ez a magyar választópolgár érdeke, mert a kamion nem fog a háza előtt dübörögni” – mondta.

A kérdés szerinte az, hogy a Magyarországon belüli teherszállítást lehet-e úgy szabályozni, hogy az alsóbbrendű utakról a négysávosakra menjen át, itt az árakban és a szabályozásban kell megtanulniuk a középutat. Szerinte probléma, hogy a hatóságok túl nagy szigorral lépnek fel a magyar fuvarozók ellen, miközben a külföldiek ellen nem. „A kisfuvarozóknak nem az útdíj a legnagyobb probléma” – mondta.

Lázár János nem tartja hibának, hogy most emelik meg a Keletiben a peront, miután kiderült, hogy a kínai vonatokon nincs megfelelő lépcső, mert még nincs átadva a Budapest–Belgrád-vasútvonal. Akkor lenne hiba, ha már át lenne adva, mondta.

„Remélem, hogy a következő kormány is olyan elkötelezetett lesz a közlekedés fejlesztésében, mint a jelenlegi” – zárta monológját a miniszter, majd a kérdések következtek.

140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak, azzal számolnak, hogy tíz éven belül 200 ezerre lesz szükség, ehhez le kell cserélni vagy fel kell újítani a régi vonatokat. A terv, hogy 100 darab új kínai motorvonatot vesznek két éven belül, erről tárgyalnak, emellett svájci használt vonatokat is vesznek.

Lázár beszélt a Déli körvasútról is, amivel várhatóan 2027 végén végeznek majd. Hét új budapesti megálló lesz, emellett ahol eddig három pálya volt, ott négy lesz, ahol pedig két pálya volt, ott három. A beruházás szerinte nemcsak a személyszállítás, hanem a teherszállítás szempontjából is kiemelt jelentőségű.

Budapest–Belgrád-vasútvonal: jelenleg a tesztüzem zajlik, február 20-án megnyitják a teherforgalom előtt a magyarországi szakaszt, a cél, hogy február vége és március 15-e között a személyforgalom előtt is megnyílhasson, mondta Lázár.

Lázár János bejelentette, hogy az Európai Beruházási Banktól kapott hitelből nyolc nagy beruházást kezdenek el, ide tartozik a Gubacsi híd felújítása és Lajosmizse–Kecskemét- és Kiskunfélegyháza–Szeged-vonal rendbetétele is. Ebből a pénzből szeretnék erősíteni a Miskolc–Budapest és a Debrecen–Budapest vasútvonalat is.

Még az idén döntenek arról, hogy ki valósíthatja meg a reptéri vasutat, és egy 2x3 sávos, 12 kilométeres, Budapestről a reptérig vezető autópályának is meglesznek a tervei. Ez egy 170-180 milliárd forintos beruházás lesz.

Lázár szerint Magyarország gyorsforgalmi úthálózata ugyanolyan mértékű vagy nagyobb arányú, mint Ausztriában, így aztán ebben utolérték Ausztriát.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Lázár szerint Volán buszsofőrének vagy MÁV-osnak lenni egy szolgálat Magyarországon. Mikor átvette a közlekedési terület felügyeletét, akkor egy átlagos MÁV-os bruttó 550 ezer forintot keresett, az átlagkeresetet 710 ezer forintra tudták emelni, „ez a nemzetgazdasági átlag fölött van”.

A miniszter szerint a MÁV-nál és a Volánnál is „munkabéke” van. Ennek ellenére jövő héten egyeztet a szakszervezetekkel, mert 11 százalékkal emelkedik a minimálbér, ezért várhatóan új bérmegállapodást kötnek majd. „Ez az igazi munkáspárti politika” – mondta. Nem zárkózik el attól, hogy jelentős, akár két számjegyű béremelés történjen a MÁV–Volán-csoportnál.

Tavaly 60 milliárd forintos árbevétele volt a MÁV-nak, ebből 734 millió forintot fizettek ki az utasoknak késésbiztosítási pénzként.

Lázár János hosszasan sorolta, hogy szerinte milyen eredményeket értek el a minisztersége alatt. A miniszter azt ígérte, hogy január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ teljes szövegét. Ezt jelenleg az ELTE szakemberi lektorálják, mert egy egyszerű, mindenki számára érthető szöveget szeretnének bemutatni.

Az új KRESZ-t bárki véleményezheti majd, szeptemberben pedig már be is szeretnék vezetni. „Teljesen más közlekedési rendszert ajánlunk a magyaroknak” – mondta. 100 szervezettel és 70 szakértővel egyeztettek folyamatosan.

„Európa harmadik legolcsóbb tömegközlekedési eszköze a magyar”, ezért választják a MÁV-ot és a Volánt az emberek Lázár szerint. Azt mondta, 25,2 millió bérletet adtak el.

A miniszter szerint a közlekedési hálózat és a közlekedési eszközök csak két dolgot viselnek rosszul: a túl meleget és a túl hideget. Lázár reméli, hogy amikor valaki a közlekedést kritizálja, az őt kritizálja, és nem a több ezer munkatársát.

Könnyen lehet, hogy ebben a minőségben az utolsó közlekedésinfót tartom – mondta Lázár János közlekedési és építési miniszter, aki szerint Magyarország legnagyobb munkaadójaként is beszél ma, mint a MÁV-csoportért felelős miniszter.

Összefoglalta, hogy szerinte mi történt közlekedési minisztersége alatt: az utasok kevesebbet fizetnek, a MÁV-osok többet keresnek. Az elmúlt napok hóhelyzete is szóba került, még két hideg este várható, ami befolyásolja a közlekedést. A vasútnál a napokban 12 ezren, a közútnál pedig 3 ezren teljesítettek többletszolgálatot.

Ma ónos eső és havazás várható az országban, kedden is lesz csapadék, ami szerdán elhagyja az országot. Innentől fagyos éjszakák, de enyhébb nappalok várhatóak. Arra számítanak, hogy szerdától nem lesz szükség rendkívüli intézkedésekre az országban.

Lázár János hétvégén felszólalt a Fidesz kongresszusán is, ahol magát „az ország késésszakértőjének” nevezte. A miniszter szerint úgy lehet győzni áprilisban, hogy nem az emberekről kell beszélni, hanem az emberekkel. Ebben a munkában számíthatnak rá, felpörgeti a Lázárinfókat, eljut minden választókörzetbe.

Lázár azt mondta, hogy a Fideszre azok a fiatalok is számíthatnak, akiknek fontos a munkáshitel, a babaváró. De azok is csak a Fideszre számíthatnak, akiknek kevés a nyugdíja. „Mi vagyunk az az erő, akinek a legnagyobb tartalékát a cigány emberek jelentik” – mondta. Ezek miatt az emberek miatt szedjétek össze magatokat – tanácsolta a küldötteknek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Aztán elmondta, hogy szerinte miből nem lesz győzelem. Szerinte nincs miért lapítania a Fidesznek, „mindenki húzza ki magát végre”. Hátrálásból sincs szerinte győzelem. Szerinte nem hagyhatják magukat, nem engedhetik, hogy visszatérjen a régi elit. Gyávaságból sincs győzelem – szembe kell nézni az ellenféllel, és el kell mondani az embereknek, hogy mi lesz, ha a Tisza győz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!