Lázár „késésszakértő” János a Fidesz kongresszuson: Orbán Viktor ma Magyarország erősebb fegyvere

Lázár János hétvégén felszólalt a Fidesz kongresszusán is, ahol magát „az ország késésszakértőjének” nevezte. A miniszter szerint úgy lehet győzni áprilisban, hogy nem az emberekről kell beszélni, hanem az emberekkel. Ebben a munkában számíthatnak rá, felpörgeti a Lázárinfókat, eljut minden választókörzetbe.

Lázár azt mondta, hogy a Fideszre azok a fiatalok is számíthatnak, akiknek fontos a munkáshitel, a babaváró. De azok is csak a Fideszre számíthatnak, akiknek kevés a nyugdíja. „Mi vagyunk az az erő, akinek a legnagyobb tartalékát a cigány emberek jelentik” – mondta. Ezek miatt az emberek miatt szedjétek össze magatokat – tanácsolta a küldötteknek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Aztán elmondta, hogy szerinte miből nem lesz győzelem. Szerinte nincs miért lapítania a Fidesznek, „mindenki húzza ki magát végre”. Hátrálásból sincs szerinte győzelem. Szerinte nem hagyhatják magukat, nem engedhetik, hogy visszatérjen a régi elit. Gyávaságból sincs győzelem – szembe kell nézni az ellenféllel, és el kell mondani az embereknek, hogy mi lesz, ha a Tisza győz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!