Dopeman
A Fidesznél nagyobb politikai értéke van Curtisnek és Dopemannek, mint egy akár Nobel-díjasnak
A Telex élő választási műsorában arról beszélt Róna Dániel és Bódi Mátyás, hogy a celebekkel a Fidesz azokat a választókat is el tudja érni, akik nem fogyasztanak politikát. Szerintük a karácsonyi...
„Engedte, hogy csurranjon és ő hagyta, hogy cseppenjen” – hozzá írt ódával lepte meg Orbánt Dopeman
„Orbán a nap” címmel közölt verset a DPK-alapító rapper.
A Tisza Párt női politikusai nyílt levélben kérik számon a Fideszt szexista celeb támogatói miatt
Dopeman, Curtis és Nagy Feró szereplésére kérdeznek rá.
Dopeman szerint a kiskorúak megerőszakolásáról szóló száma olyan, mint Apollinaire vagy Tony Montana
Dopeman szerint a „píszí-pécé-pící” világ előtt lehetett még viccelni dolgokkal.
Segélykiáltás a magyar népért
Dopeman is meglepődött, amikor a Kurucinfó felhívása után feljelentették, majd a rendőrség nyomozni kezdett a Himnusz-feldolgozása miatt. A TASZ képviselte, a Fidesz megdöbbent rajta, a rapper pár...
Károly beszivárgott Orbánék digitális polgári köreibe, és megnézte a „honfoglalás” első hónapját
Ellenzéki politikusok posztjainak széttrollkodása a Zebra vezetésével, pólóárverés és a digitális honfoglalók, akik leírják egymásnak, miért jó ma Magyarországon élni. Ezt látta Károly, amikor...
Orbán hírlevelében a hét sztárja Dopeman, szeptemberben jön az első DPK országos találkozó
A Digitális Polgári Körökbe jelentkezőket próbálják szűrni a „téglák, szédelgők, elítéltek” miatt.
Dopeman: Még mindig én vagyok az alternatív köztársasági elnök
Pityinger László azt mondta az ATV-ben: meg szokott ütni embereket, de nem nőket, pedig ők is emberek.
Orbán Dopemannek azt mondta, azért épült a háza mellé stadion, mert a focipályát nem lehetett...
Orbán elárulta: azért ment be Dopamenhez, mert úgy érzi, a rappert miatta támadták meg. Dopeman jelezte, hogy őt nem érdekli a korrupció, úgyhogy arról kénytelen volt Orbán beszélni.
Marsi Anikó, Takács Péter és Dopeman is kapott egy Digitális Polgári Kört
Lesz Digitális Polgári Kör jó arcoknak, nőknek, bántalmazott nőknek és fradistáknak is.









