Fideszes politikusok, influenszerek és megmondóemberek hetek óta azt találgatják, hogy mi vezethetett a Fidesz történelmi választási vereségéhez április 12-én. Van, aki szerint a polgári ethosz elhagyása volt a hiba, míg mások Borbács Marcsiban vagy a gonosz szellemek beengedésében látják a bukás okait.
Ebbe a diskurzusba csatlakozott be az elmúlt években fideszessé vált repper, Pityinger László, Dopeman, aki a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában olyan súlyos tabut döntögetett, amit korábban csak Lázár János miniszter mert viccelődve szóba hozni a nyilvánosság előtt.
„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni. Ezt nagyon őszintén mondom. Tehát versenyképességet kell mutatni”
– mondta Dopeman a műsor egy pontján, mire a házigazda, Lentulai Krisztián vissza is kérdezett: „Azt mondod, ez szavazatokban mérhető?” „Mérhető. Igen, igen, mérhető” – válaszolta Dopeman, majd arról beszélt, hogy Orbán Viktor eleve sportember volt. „Én nagyon bírom, nem rosszból mondom, ezen nem kell megsértődni, ez egészségügyi dolog” – tette hozzá.
Dopeman arról is beszélt, hogy szerint a Fidesz egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem ismerték fel időben a „Magyar Péter-jelenséget”, amit túl sokáig tartottak „hagyományos baloldali kihívásnak”. Szerinte a kormánypárt kampányában több olyan pont is volt, ahol más irányt kellett volna venni, de ezek a lehetőségek kimaradtak.
(444)