A nyomozók lefoglalták az állami milliárdos bizniszben érintett, túlárazottnak tűnő...
A gyanús szerződések dokumentációját Ujhelyi István kérte ki, az OKFŐ szerint a nyomozás miatt nem áll módjukban azokat kiadni.
Vizsgálja a rendőrség, hogy Schadl intézett-e sikeres egyetemi vizsgát Rogán kabinetfőnökének
A vizsgák mellett a Covid-tesztes szerződések miatt is külön eljárásban nyomoznak.
„Grécstől kapott szatyor irodában Gyurinak odaadni” – sok szála lehet még a Schadl-ügynek
Lezsírozott beszerzésekkel hálálhatta meg Schadl György egy privát mentős cégnek, hogy szirénát intéztek a Škodájára, amivel a buszsávban száguldozhatott. Furcsa módon a mentős cég vezetője nem...
Rendőrökkel csaptak össze egy kínai Covid-teszt-gyár dolgozói
Leépítéseket jelentettek be, és a korábban beígért bért sem fizették ki, a dolgozók tiltakozásba kezdtek.
Azoknak a kínai turistáknak sem kell karanténba vonulniuk az Egyesült Királyságban, akiknek...
Minden Kínából az Egyesült Királyságba érkező turistát tesztelnek, de egyelőre csak információgyűjtés céljából.
Rengeteg koronavírus-fertőzött érkezik Kínából Olaszországba
Ismét kötelező a koronavírus-teszt a Kínából érkezők számára, miután a milánói repülőtéren, a karácsonyi időszakban végzett teszteknek csaknem fele pozitív lett.
A Magyar Tenisz Szövetség szerint a hamis PCR-tesztek ügyét kiforgatva a jelenlegi vezetést...
A Lázár János vezette szövetség azt írta, hogy nem kaptak külön 271 milliót Covid-tesztekre, és a nemzetközi szövetség sem vizsgálódik az ügyben, hiába jelent meg ez a sajtóban.
Kövess minket Facebookon is!