Budapest
„Mit keres Pintér Sándor a méhemben?” – az abortuszszabály szigorítása ellen tüntettek Budapesten
A pár ezres tömeg a beszédek meghallgatása után a Belügyminisztérium épülete elé vonult, ahol vállfákból állítottak „emlékművet”.
Előrehozták a budapesti kilakoltatási moratórium kezdetét
Eredetileg november 15-én kezdődött volna, a folyamatban levő kilakoltatásokat is felfüggeszti a főváros.
Egy hétig székek és asztalok állnak be tíz parkolóhelyre Budapest belvárosában
Kipróbálják, milyen az, ha a város nemcsak a parkolásról szól, hanem mondjuk a minikoncertekről.
Látványos reggeli olajfolt a Dunán: honnan jött, hová tűnt?
Vélhetően egy teherhajó engedte le a fenékvizét Budapesten, a Petőfi híd közelében, pedig Gönyűnél, illetve a fővárosban is van lerakóhely.
Két évig ünnepli majd a főváros Budapest 150. születésnapját
Újragondolt majális, Budapest nagyregénye és a 150. születésnapra elkészülő Lánchíd is része lesz az eseménysorozatnak.
Szétesett a kormány, belehajtott a BKV busza két parkoló autóba
Ez az a Modulo típusú magyar elektromos busz, aminek hat éve már a próbajáratnál kirepült a kereke és leütött egy embert. Most a Várban tarolt.
Robbie Williams ismét Budapesten koncertezik márciusban
Hat év után újra Magyarországra jön.
Tényleg halálos a Karolina úti bringasáv? Lemértük!
Elkészült az új, budai kerékpársáv, de a Metropol gyorsabb volt a BKK-nál: már az átadás előtt megírták, hogy Karácsonyék újra balesetveszélyes helyzetet teremtettek a sárga festékkel. Kimentünk a...
Átlagosan hárompercenként egy gyorshajtót fotózott a traffipax az Andrássy úton
A rendőrség múlt héten tartott ellenőrzést, 3 óra alatt 57 gyorshajtóról készült fotó, 18 bírságot szabtak ki.
Tele van vele a net, de nem tudni, ki a rejtélyes nagykörúti futár
Wolt-reklám? Agyonhajszolt futár? Politikai protest? Művészi performansz? Valódi futár aligha lehetett.









