Gyarapodhat a magyar, ameddig akar, Robbie Williamsnek csak egyre van szeme

2023. március 16. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Két nappal ezelőtt ismét Budapesten koncertezett Robbie Williams. Williams hat év után tért vissza, legutóbb 2017 augusztusában járt a magyar fővárosban, akkor a Groupama Arénában adott koncertet.

A Budapest Sportarénában tartott március 14-i koncertje biztos minden résztvevőnek emlékezetes volt, egy rajongó viszont egészen biztosan életre szóló élményt kapott.

Williams a koncert egy pontján ugyanis kiválasztott egy férfit a közönség soraiból, és megkérte, hogy jöjjön az első sorba.

Meglepetés: ugyanarra a férfira bökött, akire a húsz évvel ezelőtti budapesti koncertjén is.

Hogy ez az egész a véletlennek, a szerencsének vagy egy gondos PR-csapat alapos munkájának köszönhető talán sosem fog kiderülni, mindenesetre Williams szerint az egészre az esély:

174,240,000 az 1-hez.

A számítás elsőre nem tűnik tudományosan megalapozottnak, de talán nem is akar az lenni, csupán annyit jelent: gyarapodhat a magyar 174 240 000 főre is, Robbie Williams hűséges rajongója akkor is kitűnne a tömegből.

Egyébként nem ez volt az egyetlen emlékezetes pillanat a koncerten, az énekes Benedek Tiborról, a 2020-ban elhunyt legendás vízilabdázóról is megemlékezett. Ezt a pillanatot a sportoló özvegye, Epres Panni modell is megörökítette:

A 48 éves énekes szólókarrierjének 25. évét ünneplő koncertsorozat január 20-án indult, az ígéret szerint a turnén Williams „újragondolt formában adja elő legnagyobb slágereit”.

Az énekes kapcsolódó lemeze, a XXV meghozta Robbie Williams tizennegyedik brit slágerlista-vezető címét; az anyag rögtön megjelenése első hetében, szeptember elején a lista élére került. Ezzel ő lett a minden idők legtöbb brit listavezető lemezét magáénak tudó szólóelőadó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!