Kövér László: A világ azoké, akik teleszülik

2020. október 27. – 23:06

frissítve

Kövér László: A világ azoké, akik teleszülik
Kövér László házelnök beszédet mond gróf Tisza István egykori miniszterelnök szobrának felavatásán Cégénydányádon 2020. október 22-én. Fotó: MTI / Balázs Attila

Másolás

Vágólapra másolva

„Márpedig az egy megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik. Akik nem akarnak gyereket vállalni, azok az önfelszámolás útjára lépnek.

Nehéz azokkal vitatkozni, akik ezt nem értik, és talán nem is érdemes, de nekünk meg kell kísérelni a lehetetlennek látszót: megállítani és visszafordítani a magyar nemzetet a demográfiai lejtőn„ – Reklám

Magyarország és nyugat kapcsolatáról a házelnök azt mondta, ”hosszú ideig hittünk abban, hogy Közép-Európának fel kell zárkóznia Nyugat-Európához, mert egyfajta „relatív, történelmi elmaradottság” jellemzi a térségünket„, de aztán az eltelt harminc évben ”nyilvánvaló vált, hogy mások vagyunk„, mint az ”abnormális fejlett nyugat”, mert más harcokat kellett megvívnunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!