Gina-terjesztőkön ütött rajta a rendőrség Erzsébetvárosban

2023. március 14. – 08:29

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek reggel ütött rajta a rendőrség egy erzsébetvárosi lakáson, ahol bűnügyi információik szerint kábítószerrel kereskedtek. A lakásban a rendőrök több mint 5 liter kábítószergyanús folyadékot találtak, amelyből a drogteszt GBL-t mutatott ki. A Gina néven is ismert szeren kívül a drog adagolásához használt üvegcséket, valamint csaknem egymillió forintot foglaltak le, közölte a Police.hu.

A kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 38 éves Cs. Árpád és a 40 éves M. Géza beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy az internetről illegálisan beszerzett anyagot maguk is rendszeresen használták, és baráti körükben értékesítették.

A rendőrség a két gyanúsítottat őrizetbe vette, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Vásárlóik azonosítása a további nyomozás feladata.​

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!