Magyarország nem, csak Budapest száll ki a 2024-es női kézi-Eb rendezéséből

2023. március 16. – 12:25

Magyarország nem, csak Budapest száll ki a 2024-es női kézi-Eb rendezéséből
Az MVM Dome a 2022-es férfi kézilabda Eb idején – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) csütörtökön tudatta hivatalos honlapján, hogy a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság küzdelmeiből az ország nem, csak Budapest száll ki. Január 12-én a szövetség áprilisban távozó vezetője, Kocsis Máté úgy nyilatkozott, hogy ezekben az időkben a kézilabda-Eb luxuscikk. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón már határozottabban bejelentette a lemondás szándékát: a jelentős költségekkel indokolta ezt a lépést.

Az MKSZ a tavaly novemberi szlovéniai Eb-n még prezentációval jelentkezett, akkor még semmi sem utalt a lemondási szándékra. Bemutatták a logót, imázsfilmet készítettek, jelképesen átvették az európai szövetség, az EHF zászlaját. A középdöntőket eredetileg Budapest és Debrecen rendezte volna, a finálét pedig az MVM Dome. A 20 ezres csarnokot a 2022-es férfi Eb-re építették.

A három rendező ország megállapodott a torna új helyszínéről és szervezési struktúrájáról – írta csütörtökön az MKSZ.

„Az Eb két-két csoportját Bázelben (Svájc), Innsbruckban (Ausztria) és Debrecenben játsszák majd a résztvevők. A középdöntőket – két, egyenként hatcsapatos csoporttal – Debrecenben és Bécsben játsszák majd, így Ausztria fővárosa átveszi Budapest szerepét, ahol eredetileg az egyik középdöntő csoport küzdelmei zajlottak volna.
A torna módosított lebonyolítása szerint a döntő hétvégét, azaz az elődöntőket, a döntőt és a helyosztókat is Bécsben játsszák Budapest helyett.

A tornán a sportág történetében először 24 csapat vesz részt, Magyarországnak nem kell selejtezőt játszania.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!