Budapest

Ő sem érti, mi történt – mondta a kirúgott Főkert-főigazgató
Zakar András most szólalt meg először, mióta indoklás nélkül elbocsátották. Azt tervezi, hogy a szakmájában folytatja.
A 3-as metrón van a legmelegebb, de a BKV most megszüntette a kocsik alól áramló forróságot
A kék metró kocsijában korábban 42,3 Celsius fokot is mértek, de most visszakapcsolták az úgynevezett rekuperációs rendszert. Szerdától a lassítás által termelt áram már nem a kocsi alatti...
Nem kell kétszer ennyi turista Budapestre, akkor sem, ha sokat fizetnek
Szívesen Barcelonát csinálna a magyar fővárosból a turisztikai lobbi, és ebben az ágazati intézmények is partnerek. A több turista valóban több pénzt jelent, a budapestiek többségének azonban inkább...
Fizetést emeltek, megjutalmazták a polgármestert: az MSZP és két ex-DK-s összefogott a Fidesszel...
Az utolsó hónapokra kialakult új többség a bizottsági elnöki és a tanácsnoki posztokon emelte meg nagyon jelentősen a fizetéseket, ahova a saját embereiket szavazták be, és 60 millió forintot...
Akkora tömeg vette körül IShowSpeedet, miközben Budapestről streamelt, hogy a kamerája is tönkrement
IShowSpeed mindent élőzik a YouTube-on, még Azahriah-t is hallgatott a kocsijában.
A nap, amikor leolvadt az agyunk
Kedden tetőzött az idei második hőhullám, fotókon mutatjuk meg, hogyan próbálták meg túlélni a rekordmeleget a budapestiek.
Budapesten forog az NCIS legújabb spinoffja
A Paramount+ a tízepizódos évad szereplőgárdájának névsorát is bejelentette.
Már 18 órája várnak az indulásra egy Wizz Air-gép utasai Nizzában, Hajdú Péter is a reptéren ragadt
Vasárnap estére haza kellett volna érniük Budapestre, helyette még el sem indultak.
Kövess minket Facebookon is!