Karácsony Gergely: Azt tanulja meg a Tisza is, hogy nekem nem lehet ultimátumokat adni

2024. november 29. – 12:22

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely szerint nem lesz közgyűlés által választott főpolgármester-helyettes, de mégsem zárja ki, hogy végül Vitézy Dávid kerüljön mellé. Az felháborítja, hogy néhányan felül akarják írni a mandátumát, miközben a valódi problémákról – például a főváros pénzügyi helyzetéről – nem beszélnek – többek közt erről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester a Szabad Európának adott interjújában.

A főpolgármester elmondta, hogy a főváros törvényes működési feltételei közül csak kettő teljesül: jogi értelemben van szervezeti és működési szabályzat (szmsz), vannak bizottságok, helyettese viszont továbbra sincs. „És az a helyzet, hogy szerintem nem is lesz.” Szerinte megmerevedtek a frontok a kérdésben, ugyanis a Fidesz mindenre nemet nyom, a Tisza pedig „olyan országos politikai szempontok alapján foglal állást, ami a város működésével semmilyen átfedésben nincs”.

A főpolgármester szerint az a papírforma, hogy nem lesz a közgyűlés által választott helyettes.

Ennek oka, hogy a Tisza Párt kizárólag Vitézyt hajlandó megszavazni, amin Karácsony túl is lépne, de más képviselők viszont nem szavazzák majd meg Vitézyt. Röviden: senki mögött nincs meg a megválasztáshoz szükséges 17 fős többség. A főpolgármester mégsem tartja kizártnak, hogy végül egy helyettese legyen, akit Vitézy Dávidnak hívnak. Fontos különbségnek tartja viszont, hogy mint egy helyettes tekint valakire, vagy mint egy csapat tagja. A főpolgármester szerint Vitézy Dávidra pénzt nem szabad bízni, de városfejlesztési helyettesnek, aki „ötletekkel bombázza a vezetést”, jó lenne.

Amennyiben viszont marad a mostani helyzet, és nem egyeznek meg egyetlen helyettesben sem, akkor egy hosszabb folyamat végén a Fővárosi Kormányhivatal avatkozhat közbe, és nevezhet ki helyettest a törvényes működés helyreállítása érdekében.

Karácsony szerint van egy frakció, ami azt gondolja, az szmsz-be van eldugva a várospolitika „csínja-bínja”, de szerinte az szmsz nincs az első 100 legfontosabb kérdés között. A főpolgármester azt mondta, hogy a Tisza-frakciónak és mindenkinek, aki vele együtt akar működni, meg kell tanulnia: „olyan nincs, hogy mi kinyilatkoztatunk, ultimátumokat adunk, velem így nem lehet beszélni” – mondta. Az szmsz-t nem nyújtja be újra, ehelyett a súlyosabb problémákkal akar foglalkozni, mint például azzal, hogy a városnak nincs pénze.

„Van egy megválasztott főpolgármester, akinek van egy felelőssége. Engem mélységesen felháborít, hogy ezt a mandátumot felül akarják írni.”

Szerinte az sem oké, hogy Kiss Ambrust mindenki elismeri, de a Tisza nem szavazza meg, mert 14 éve a Bajnai-kormány államtitkára volt. „Hogy jön ez ide? Ezt mondja az ellenzék legnagyobb pártja?” Karácsony arról beszélt, hogy az országnak nincs több elitje, sőt még egy is alig van. Ő épp ezért minden olyan szakmai szereplőnek bizalmat szavazott, aki korábban más főpolgármesterek alatt is dolgozott már.

Budapest 2025-ös költségvetése már elkészült, december 2-án benyújtják, 18-án pedig szavaznak róla. Karácsony szerint „unortodox” lesz a büdzsé, mivel még mindig perben állnak az állammal a szolidaritási hozzájárulás miatt. Most abban bíznak, hogy a bíróság nekik kedvező döntést hoz, így több, a fővárosnál maradó pénzzel számolhatnak. Ha a kormány által előírt 50 milliárdot kiveszik Budapest költségvetéséből, az Karácsony szerint már látszik, „ennyit már nem lehet elporlasztani, tényleg az van, hogy a 4-6-os 10 percenként jár”. Ezt az utat nem akarják bevállalni.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy ő is szeretne népszavazást az olimpia kérdésében. Szerinte a Momentum ezzel kapcsolatos kérdését jogosan utasította el a Fővárosi Választási Bizottság (FVB), mert a kérdés arról szól, hogy Budapest 2036-ra pályázzon-e. Az FVB döntését a Kúria november 12-én egyébként megváltoztatta, és kimondta, lehet erről a kérdésről referendumot tartani. Erre érkezett egy négy olimpikon nevével jegyzett felülvizsgálati kérelem az Alkotmánybírósághoz.

„Két probléma van: nincs konkrét évszám és nincs pályázat.” A főpolgármester is akkor írna ki népszavazást, ha konkrétumokról tudnak dönteni. Karácsony nem támogatna olyan olimpiai tervet, ahol a fejlesztésre szánt források 2 százaléka megy sportlétesítmények fejlesztésére, de ha a források 98 százalékát a fővárosi infrastruktúra fejlesztésére fordítják, akkor van értelme egy olimpia rendezésnek a fővárosi lakosok szempontjából is. Olimpiai kérdésben nem folytatnak tárgyalásokat a kormánnyal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!